Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 

AZ ELSŐ „ÁLDÁSOK”


Hasznos, ha az ilyen betegekkel szemben eufemisztikus kifejezésekkel élünk. Az ördögűzéseket mindig áldásoknak nevezem; ha bebizonyosodik a gonosz jelenléte, ezt negatív jelenségként írom körül. Nagy előny, hogy maguk az imádságok latin nyelven hangzanak el. Mindez azért van így, mert nem kell felesleges riadalmat kelteni; ez csak ellentétes hatást váltana ki és csalóka képzeteket szülne. Vannak olyan emberek is, akiknek az a mániája, hogy beléjük költözött az ördög; szinte biztos lehet benne az ember, hogy ezeknek semmi bajuk. Zavart elméjük számára az a tény, hogy valaki ördögűzést végez náluk, kész bizonyítékként szolgál arra nézve, hogy igenis, bennük a sátán, és ezt soha senki nem fogja kiverni a fejükből. Amikor még nem ismerek kellően egy személyt, inkább azt mondom, hogy áldást adok, még ha valójában ördögűzést is végzek; ám sokszor csak a betegekre vonatkozó áldást mondom el a szertartáskönyvből.
A teljes szentelmény hosszas bevezető imák után három tényleges ördögűzési imából áll. Ezek különböznek egymástól, kiegészítik egymást és logikus sorrendben következnek a megszabadulás felé vezető úton. Nekem nem számít, hogy régen választották ki éppen ezeket az imádságokat (1614-ben), csak az, hogy hosszasan érlelt és közvetlen tapasztalat gyümölcsei.
Akik ezeket az imákat lejegyezték, alapos tapasztalattal rendelkeztek, tudták, hogy az egyes mondatok milyen hatást váltanak ki a megszállott személyekből. Van ugyan néhány apróbb hiányosság bennük, de ezeket P. Candido - majd pedig én - pótoltuk. Például nincsen bennük semmilyen utalás a Szűzanyára. Mi hozzáfűztük ezt mindhárom exorcizmushoz, felhasználva XIII. Leó ördögűző imádságának szavait. Ám ez mind semmiség, hiszen a szövegek többsége a IX-X. századból származik.
Mondtam már, hogy az ördögűzés tarthat néhány percig, de több órán keresztül is. Amikor először űzünk valakiből ördögöt, még ha már kezdetben nyilvánvaló is a gonosz befolyás, jobb, ha röviden végzünk; elegendő néhány bevezető imádság és egy a három exorcizmus közül. Általában ilyenkor az elsőt választom, amely alkalmat kínál a szent kenet feladására. A szertartáskönyv ezt nem említi, amint még sok olyan dolgot sem, amire utalni fogok; a tapasztalat azonban arra tanított bennünket, hogy (a keresztség szertartásában történő felkenés mintájára) igen hatásos a katekumenek olajának használata a következő szavak kíséretében: „Sit nominis tui signo famulus tuus munitus”. Az ördög igyekszik elrejtőzni, hogy fel ne fedezzük s így ne kelljen távoznia. Ezért előfordulhat, hogy az első alkalmakkor csak kevéssé, vagy egyáltalán nem mutatkozik meg a jelenléte. Aztán már az ördögűző imák ereje kényszeríti rá, hogy előjöjjön. Sokféleképpen lehet erre késztetni, az egyik mód éppen a kenet.
A szertartáskönyv nem rögzíti, hogy az ördögűzőnek milyen testhelyzetben kell lennie: van, aki áll, van, aki ül, az ördöngös személy jobbján, balján vagy éppen mögötte. A rituálé csak annyit ír elő, hogy az „Ecce crucem Domini” szavaktól kezdve a pap helyezze stólája egyik végét az érintett személy nyakára, jobb kezét pedig helyezze a fejére. Tapasztaltuk, hogy az ördög nagyon kényes az öt érzékre („ott jövök be” - mondta nekem egyszer) - de főként a szemekre. Ezért az a szokásunk, P. Candidónak és a tanítványainak, hogy két ujjunkat könnyedén a beteg szemére helyezzük és az ima bizonyos pillanataiban felnyitjuk velük a szemhéját. Ha fennáll az ördögtől való megszállottság, a szemek ilyenkor majdnem mindig csak a fehérjéjüket mutatják, a pupillák csak alig látszanak fent vagy lent; olykor a másik kéz segítségére is szükség van.
A pupillák helyzete jelentős az ördögök és a problémák fajtáját illetően. A sok-sok kérdés nyomán az ördögöket fel lehel oszlani a Jelenések könyvének 9. fejezete alapján: ha a pupillák felfelé néznek, skorpiókkal, ha lefelé, kígyókkal van dolgunk. A skorpiók vezére Lucifer (e név talán nem bibliai, de erősen meggyökeresedett a hagyományban), a kígyóké a sátán, aki Lucifernek is parancsol (ám az is lehet, hogy ugyanarról az ördögről van szó), csakúgy, mint minden más ördögnek is. Hadd hívjam fel rá a figyelmet, hogy az „ördög” szónak a szentírásban általános értelme van, gonosz lelket jelent, mégis mindig és kizárólag csakis a sátánra vonatkozik, akinek a másik neve Belzebub. Sokak szerint Lucifer is a sátán szinonimája. Ebbe a kérdésbe most nem kívánok belemerülni; az én tapasztalatom azt mutatja, hogy két különböző ördögről van szó.
Az ördögök nem szívesen szólalnak meg, csak ha kényszerítik őket és csak a legsúlyosabb esetekben, amikor valódi megszállottság esete áll fenn. Olykor mégis nagyon közlékenyek maguktól is, de ez csak csel, amivel el akarja vonni az ördögűző figyelmét a kellő összpontosítástól és hogy később ne válaszoljon a fontosabb kérdésekre, amikor faggatja. Amikor kérdezünk, nagyon fontos ragaszkodnunk a szertartáskönyv előírásaihoz, nem szabad haszontalan, kíváncsiskodó kérdéseket feltenni, csak az ördög nevét szabad megtudakolni, azt, hogy vannak-e jelen más ördögök is, hányan, hogy mikor és hogyan lépett be a gonosz az illető ember testébe és mikor fog onnan eltávozni. Ha a gonosz lélek jelenléte valamilyen rontás, varázslat következménye, kikérdezzük, hogyan vitték ezt véghez. Ha az illető személy elátkozott dolgokat evett vagy ivott, ki kell ezeket hánynia; ha valahol el van rejtve valamilyen elátkozott tárgy, rá kell kényszeríteni, hogy megmondja, hol van, hogy elégessük azt kellő elővigyázatossággal.
Az ördögűzések folyamán a gonosz lélek jelenléte csak lassanként lesz nyilvánvaló, ám olykor robbanásszerűen is végbemehet ez. Az ördögűző mindinkább megismeri a gonosz erejét és befolyásának súlyosságát, hogy megszállottságról, zaklatásról, vagy lidércnyomásról van-e szó. Megtudja azt is, hogy csak enyhe a befolyás, vagy már mélyen gyökeret vert az illetőben. Nehéz olyan szövegeket találni, amelyek világos eligazítást adnának ezen a területen. Én a következők szerint járok el: ha az illető személy az ördögűzések alatt transzállapotba kerül (hiszen ez az az időszak, amikor az ördög a leginkább kényszerül felfedni magát az exorcizmus ereje miatt; lehet, hogy máskor is hatalmába keríti az illetőt, de nem ennyire erősen), és így feltételezhető, hogy ha beszél is, rajta keresztül az ördög szólal meg és ha rángatózik, az ördög használja tagjait, az ördögűzés végeztével pedig nem emlékszik semmire sem abból, ami vele történt, akkor ördögtől való megszállottság esete forog fenn, vagyis az illető személyben ördög lakozik, aki olykor az ő tagjain keresztül cselekszik. Ha viszont az érintett embernek az ördögűzés folyamán van ugyan olyan reakciója, amely ördögi eredetre utal, de nem veszíti el teljesen az eszméletét és az áldás végeztével legalább nagyjából fel tudja idézni azt, amit hallott és amit tett, akkor ördögi zaklatásról van szó, azaz nincs benne állandóan a gonoszlélek a testében, de néha rátör és testi-lelki gyötrelmeket okoz neki. Ez azonban nem mindig van így.
Itt most nem akarok a harmadik formáról is beszélni (a megszállottságon és a zaklatáson kívül), amit ördögi lidércnyomásnak neveztünk: ezek legyőzhetetlenül jelentkező lidérces gondolatok, amelyek főként éjjelente, de olykor állandóan hatalmukba kerítik az embert. Jegyezzük meg azonban, hogy mindhárom esetben azonos a gyógymód: imádság, a szentségek vétele, böjt, keresztény életvitel, a szeretet cselekedetei, ördögűzés.
Most inkább néhány általános jellegű problémáról szeretnék szólni, amik ördögi eredetűek lehetnek, de nem mindig azok. Ezek tehát nem elegendőek a korrekt diagnózis felállításához, de segíthetnek benne.

A negatív jelenségek, vagyis az ördögi befolyás öt területen szokta megtámadni az embert, az ok súlyosságától függő mértékben: egészségében, érzelmeiben, üzleti életében, életkedvében és a halál utáni vágyakozásban.
Az egészség területe.
A gonosz léleknek hatalma van rá, hogy testi és lelki problémákat idézzen elő. Már említettem a két legáltalánosabb fájdalmat, a fejfájást és a gyomorfájást. Ezek a fájdalmak általában helyhez kötöttek. Vannak azonban vándorfájások is és sokszor csak az ördögűzés ideje alatt lépnek fel. Lehetnek ezek daganatok, szúrt sebek vagy véraláfutások... A szertartáskönyv azt javasolja, hogy rajzoljuk rájuk a kereszt jelét és hintsük meg őket szenteltvízzel. Sokszor láttam annak hatásos voltát, ha egyszerűen ráterítjük a stólát és kezünkkel megnyomjuk. Többször előfordult velem, hogy olyan nők fordultak hozzám segítségért, akik műtét elé néztek, mert cisztát állapítottak meg náluk a petefészekben, a fájdalom és a műszeres vizsgálatok alapján. Az áldások után a fájdalmaik megszűntek, az újabb ultrahangos vizsgálatnál nem találták a cisztát és szóba sem került többé az operáció. P. Candido áldásai nyomán rengeteg féle betegség múlt el, még egy olyan agydaganat is, aminek meglétében az orvosok teljesen bizonyosak voltak. Természetesen ezek a dolgok csak olyan személyeknól fordulhatnak elő, ahol fennállnak az említett negatív jelenségek, s ezek alapján arra következtethetünk, hogy betegségük oka a gonosz lélek befolyása.
Az érzelmek területe.
A gonosz lélek leküzdhetetlen idegességeket képes okozni olyan személyek esetében, akik rendkívüli mértékben szeretnek valakit. Ĺgy tönkretehet házasságokat, megszakíthat jegyességeket, örjöngő veszekedéseket képes szítani olyan családokban, ahol valójában mindenki szereti egymást; az okok pedig minden esetben jelentéktelenek. Barátságokat is szétzúzhat, az ördögtől sújtott emberben azt a benyomást kelti, hogy sehol sem nezik jó szemmcl, hogy kerülik, hogy mindenkitől el kell szigetelődnie. A szeretet helyett értellenséget, teljes érzelmi űrt, a házasságra való képtelenséget hoz létre. Ez a probléma is eléggé elterjedt: akárhányszor olyan baráti kapcsolatot létesít az illető, amiből szerelmi kapcsolat csírázhatna ki, de még olyankor is, ha már nyílt vallomás is elhangzott a másik fél részéről, egy csapásra minden tönkremegy, láthaló ok nélkül.
Az üzleti élet területe.
Olykor nem képes az ember munkát találni, meg ha már szinte biztosan közelébe férkőzött is egy-egy állásnak - ok pedig nincs, vagy teljesen képtelen. Vannak olyanok is, akik találnak munkát, azután egészen ostoba okból otthagyják; nagy nehezen azután találnak másik munkát, de el se mennek, vagy ezt a helyet is otthagyják olyan könnyedén, ami a környezet szemében oktalanságnak tűnik. Láttam jómódú családokat, akik sötét nyomorba hulltak emberileg megmagyarázható ok nélkül. Voltak nagy gyárosok is, akiknek érthetetlenül minden elkezdett ellenükre dolgozni. Láttam sikeres üzletembereket, akik hirtelen óriási hibákat kezdtek elkövetni az üzleti életben és azután egy nagy csomó adósságot szedtek össze. Ismertem jól menő kereskedőket, akiknek bejáratolt boltjuk volt, azután egyszerre azt tapasztalták, hogy senki sem teszi be a lábát az üzletbe. Lényegében arról van szó, hogy valaki vagy képtelen munkát találni, vagy kiegyensúlyozott gazdasági helyzete egy pillanat alatt összeomlik, lázas munka helyett a munkanélküliség állapotába esik. És mindenült hiányoznak az ésszerű okok.
Az életkedv területe.
Logikus, hogy a testi bajok, az érzelmi elszigeteltség, vagy a gazdasági csőd pesszimizmust szülnek, vagyis az illető mindent feketén lát az életben. Az ember képtelenné válik az optimista látásmódra, de legalábbis a reményre, az egész élet fekete színben tűnik fel előtte, nem lát kiutat, minden kibírhatatlannak tűnik számara.
A halál utáni vágyakozás.
Ez a végső cél, amit a gonosz lélek maga elé tűz ki: az ember kétségbeesésbe és öngyilkosságba hajszolása. Hangsúlyoznom kell, hogy amikor valaki az Egyház védelme alá helyezi magát, akár csak egyetlen áldás érejéig, ez az ötödik lépcsőfok ki van zárva. Olyan ez, mintha újra átélnénk, amit az Úr Jóbra vonalkozóan a sátánnak mondott: „Odaadom őt hatalmadba! Csak az életét őrizd meg” (Jób 2,6). Egész sor olyan epizódot tudnék felsorolni, amikor az Úr a csodával határos módon mentett meg egyes embereket az öngyilkosságtól.
Sok olyan emberrel találkoztam, akik ezt az öt pontot hallván úgy érezték, éppen róluk van szó. Ismét hangsúlyozom, hogy ezeknek a bajoknak lehet a gonosz lélek jelenléte az okozója, de lehetnek más okai is: önmagukban nem elégségesek ahhoz, hogy valakiről megállapítsuk, megszállta vagy zaklatja az ördög.
Az ötödik, legsúlyosabb lépcsőfok, a halálvágy és az öngyilkossági kísérlet kapcsán szeretnék csupán két példát felidézni. 
Kapcsolatba kerültem egy képesített ápolónő esetével, aki mély válságba zuhanva, teljes kétségbeesésben a következő képtelen gondolatra jutott: „A betegnek más vércsoportú vért adok; az belehal, engem letartóztatnak és lecsuknak.” Meg is tette, amit elhatározott, biztos volt benne, hogy a vérátömlesztésnél más vércsoportot használt, mint amit kellett volna. Azután bement a nővérszobába és várta, hogy letartóztassák. Az órák azonban hasztalanul teltek. A vérátömlesztés kitűnően sikerült (ki tudja, hogyan) és az ápolónőnek nem maradt más hátra, mint megbánni ostobaságát.
Giancarlo, egy szép szál 25 éves fiatalember látszólag teljesen egészséges és életvidám volt. Lakott benne azonban egy „albérlő”, aki kegyetlen kínokkal gyötörte. Az ördögűzés kicsit enyhített rajta, de nem eléggé. Egy este azután elhatározta, hogy ebből elég volt neki, ahogy feltette ezt már magában más alkalmakkor is. Egy fontos vasútvonal mentén elgyalogolt egy nagyívű kanyarig és lefeküdt a két vágány közül az egyikre. Egyetlen hálózsák segítségével 4-5 órán keresztül várt ebben a kényelmetlen testhelyzetben. Számos vonat haladt el arra, mindkét irányban, de mindegyik a másik vágányon. És egyetlen mozdonyvezető vagy vasutas sem vette észre, hogy fekszik ott valaki. Ezek tények; én nem tudok rájuk természetes magyarázatot adni.
Megkérdeztem P. Candidót, hogy hosszú tapasztalata folyamán volt-e halálos kimenetelű eset az általa megáldott személyek között. Egyetlen egy volt csak, azt elmondta nekem. Egy római lány, akit már igen rossz állapotba sodort az ördögtől való teljes megszállottság, elkezdett járni hozzá ördögűzés céljából. Már mutatkoztak is az első eredmények, bár még mindig hatalmas erőre volt szüksége ahhoz, hogy legyőzze az öngyilkossági kísértéseket. A lány édesanyja is elment P. Candidóhoz; az asszony meg volt róla győződve, hogy a lánya egyszerűen „csökönyös” és ezért folytonos szemrehányásokkal illette. Úgy tűnt, P. Candido magyarázata meggyőzte őt, ám valójában nem ez volt a helyzet. Egyszer a lány bevallotta az anyjának, hogy állandóan az öngyilkosság gondolata kísérti, mire az szokásos módján kifakadt: „Te csökönyös semmirekellő, te még megölni sem tudnád magadat! Próbáld csak meg!” - és kitárta előtte az ablakot. A lány kiugrott az ablakon és szörnyethalt. Ez volt P. Candido praxisában az egyetlen öngyilkosság az általa megáldott személyek között. De itt az anya bűne több mint nyilvánvaló, annál is inkább, mert lánya korábbi állapotáért is felelősséggel tartozott.
Utaltunk az ördögűzések időtartamára, és arra, hogy beláthatatlan, mennyi idő alatt érhet el valaki a teljes megszabadulásig. Nagyon fontos ugyanis az érintett személy tevékeny közreműködése, de olykor ennek ellenére csak javulást lehel elérni, a gyógyulás nem sikerül. Egyszer P. Candido egy hatalmas, kövér fiatalemberből próbálta kiűzni az ördögöt. Az ilyenek megizzasztják az ördögűző papot, mert nagy fizikai erő is kell hozzájuk. Néha valóban olyan volt az ördögűzés, mint egy igazi birkózómeccs. A fiatalember már kezdettől fogva mondogatta az atyának: „Nem tudom, jó lesz-e ha ma exorcizál, atyám; az az érzésem, hogy bántani fogom.” Valóban szabályos mérkőzés volt kettejük küzdelme és kétes volt a dolog kimenetele. Azután egyszercsak összecsuklott a fiú és egy rövid időre P. Candido is rázuhant. ĺgy emlékezett erre mosolyogva: „Ha valaki belépett volna abban a pillanatban, biztosan nem tudta volna, ki az ördöngös és ki az ördögűző.” Aztán magához tért az atya és befejezte az exorcizmust. Nem sok napra rá P. Pio megüzente neki: „Ne vesztegesse erre a fiúra az idejét és az energiáját. Kárbaveszett fáradozás.” A magasból jövő sugallat nyomán P. Pio tudta előre, hogy ebben az esetben semmire sem fog menni. A tények igazolták a szavait.
Szeretnék hozzáfűzni ehhez egy megjegyzést: az ördögtől való megszállottság nem ragályos betegség, sem a családtagok, sem az ördögűzésen jelenlévők, sem az ördögűzés helyszínéül szolgáló termek szempontjából. Fontos ezt aláhúznunk, mivel mi, ördögűzők, gyakran nagyon nehezen találunk csak helyet, ahol kiszolgáltathatjuk ezt a szentelményt. Sokan éppen azért hárítják el jelenlétünket, mert attól tartanak, hogy az érintett szobák „átok alatt” maradnak. Legalább a papoknak tudnia kellene, hogy az ördögtől megszállt személyek jelenléte és az ördögűzés szentelményének elvégzése semmilyen következményt nem von maga után a helyre és az ott lakókra vonatkozólag. Inkább a bűntől kellene félnünk: a megrögzött bűnös ember, az istenkáromló tönkreteheti családját, munkahelyi környezetét és mindazokat a helyeket, ahol csak megfordul.
Idézek ismét néhány esetet, nem a leglátványosabbakat, amik velem megtörténtek, hanem közönséges, tipikus történeteket.
Egy 16 éves lány, Anna Maria amiatt aggódott, mert egy bizonyos ideje semmire sem ment a tanulásban (korábban sohasem voltak gondjai ezen a téren) és mert furcsa zajokat hallott. A szüleivel és a nővérével együtt jöttek el hozzám. Megáldottam és észleltem, hogy enyhe negatív jelenségek tapasztalhatók nála. Utána az édesanyát áldottam meg, aki szinten panaszkodott enyhe tünetekre. Amint a kezemet a fejére helyeztem, felsikoltott és a székről, amin addig ült, lecsúszott a földre. Megkértem a két lányt, hogy menjenek ki a szobából és folytattam az ördögűzést a férj jelenletében. Sokkal erősebb gonosz befolyást éreztem a hölgynél, mint a lányánál. Anna Mariánál elegendő volt három áldás a gyógyuláshoz, könnyű eset volt. Az édesanyának több hónapra volt szüksége heti egy áldás mellett, de ő is teljesen meggyógyult sokkal előbb, mint ahogyan az első áldásnál tapasztalt reakcióiból gondoltam.
Giovanna, egy 30 éves asszony, három gyermek édesanyja, a gyóntatója tanácsára keresett fel engem. Fej- és gyomorfájdalomra, ájulásokra panaszkodott. Az orvosok szerint teljesen egészséges volt. Lassanként kiderült, mi a baj: három ördög kínozta a jelenlétével, mind a három átok révén jutott belé, élete három eseménye kapcsán. A legerősebb átok attól a lánytól származott, aki Giovanna házassága előtt arra pályázott, hogy férjhez menjen Giovanna vőlegényéhez. Ebben a családban intenzív imaéletet éltek és ez nagyban segítette az ördögűzést. Két ördög viszonylag hamar elhagyta az asszonyt, a harmadik keményebben tartotta magát. Majdnem három évig kapott tőlem hetente egy áldást.
Miután megbeszéltünk egy időpontot, eljött hozzám egy szőke, 19 éves, nagyon magabiztos lány, Marcella nevezetű. Kínzó gyomorfájások gyötörték és arra panaszkodott, hogy nem tud magatartásán uralkodni sem otthon, sem a munkahelyén: sértő, maróan gúnyos válaszokat adott mindenkinek és képtelen volt ebben megfékezni magát. Az orvosoknak az volt a véleménye, hogy semmi baja. Amint a szemhéjára helyeztem a kezemet az áldás kezdeteként, szeme teljesen kifordult, csak a fehérje látszott, pupilláit éppen csak sejteni lehetett az alsó szélen s eközben gúnyos kacajban tört ki. Éppen csak átvillant az agyamon, hogy a sátánnal állok szemben, amikor hallottam, hogy ezt mondja: „A sátán vagyok” - és újra felkacagott. Lassanként Marcella komolyabban vette az imaéletét, rendszeres áldozó lett, naponta mondta a rózsafűzért és hetenként gyónt (a gyónás sokkalta hatásosabb az ördögűzésnél!). Fokozatosan javult az állapota (bár néha visszavisszaesett, amikor elrestült az imaéletben) és csak két év alatt gyógyult meg teljesen.
A 28 éves Giuseppe édesanyjával és húgával együtt jött el hozzám. Azonnal megláttam rajta, hogy csak azért jött, mert örömet akart szerezni a szeretteinek. Bűzlött a dohányfüsttől, ráadásul kábítószert is szedett (sőt árult), és hozzá még káromkodott is. Hasztalan volt beszélni neki imáról és szentségekról. Igyekeztem rávenni, hogy jóakarattal fogadja az áldásomat. Rövid voltam, az ördög azonnal, erőszakkal jelentkezett és én rögtön abbahagytam az áldást. Amikor megmondtam Giuseppének, mi a baja, ezt válaszolta: „Úgyis tudtam már és én örülök is neki. Jól érzem magam az ördöggel.” Nem láttam többé viszont.
Angela nővér, bár fiatal volt még, szörnyű állapotban került hozzám; szinte alig tudott már beszélni, imádkozni még kevésbé. Nyilvánvalóan egész testében szenvedett, nem volt olyan tagja, amely ne tükrözte volna ezt a kínt. Fejében káromkodások visszhangoztak és gyakran hallott furcsa neszeket, olykor még a többi nővér is hallotta ezeket. Úgy kezdődtek a bajok, hogy megátkozta egy méltatlan pap. Angela nővér minden szenvedését rendje javára ajánlotta fel. Sok áldás után, amik egy kis javulást eredményeztek nála, más városba helyezték. Remélem, talált ott is ördögűzőre, aki tudta folytatni a megszabadítás munkáját.
Az egész családon ülő átkok szörnyű esetei közül is felidézek egyet. Az apa ügyes kereskedő volt, ám egyszercsak azon vette magát észre, hogy senki sem rendel tőle árut teljesen érthetetlen módon. Raktárai dugig voltak termékekkel, de egyetlen ügyfele sem jelentkezett. Amikor mégis sikerült eladni egy bizonyos mennyiséget valakinek, az áruért küldött kamion az úton többször elromlott és nem ért célba, ezért felmondták ezt a szerződést is. Amikor egy újabb üzletet sikerült nagy nehezen nyélbe ütnie s megjött a szállító kamion, a raktár ajtaját nem lehetett sehogyan sem felnyitni és ezért ekkor sem lett semmi az eladásból. Ugyanebben az időszakban az egyik lányát elhagyta a férje, a másikat pedig esküvője előestéjén hagyta faképnél a vőlegénye, amikor már feldíszítve állt a ház. Mint ezekben az esetekben általában, itt is egészségi panaszok és különös neszek kísérték e jelenségeket. Azt sem tudta szegény ember, mihez kezdjen. Amellett, hogy szokás szerint elláttam tanácsokkal az imaéletre, a szentségek vételére és a következetes keresztény életre vonatkozóan, elkezdtem a családtagokat sorban megáldani. Azután ördögöt űztem és szentmisét mondtam a lakásukban és az apa munkahelyén. Egy év után nyilvánvaló javulás állt be, és bár kissé lanyhult a család, mégis kitartottak tanácsaim mellett. Igazán kemény próbáit jelentik ezek az alkalmak a hitnek és a kitartásnak!
Antoniát, egy húszéves lányt cukrász édesapja hozta el hozzám. Szinte egyszerre kezdődtek velük a furcsa
jelenségek: Antonia jósolni kezdett, furcsa hangokat
hallott és nem tudott sem aludni, sem dolgozni, édesapja pedig gyomorpanaszokkal küszködött, amit az orvosok és a gyógyszerek nem tudtak csillapítani. Amint megáldottam a lányt, észleltem, hogy enyhe negatív jelenségek tapasztalhatók nála és meg is mondtam neki, hogy valószínűleg elég lesz neki néhány áldás a szabaduláshoz, ha semmi nem jön közbe. Amikor azonban az apját is megáldottam, ő teljesen transzállapotba került, bár teljesen néma maradt és nem is gesztikulált. Amikor magához tért, láttam rajta, hogy semmit sem vett észre. Azt ajánlottam akkor a lányának, ne mondja el apjának a történteket, hogy meg ne ijedjen, hanem jöjjenek legközelebb is ketten együtt. Otthon a lány nem tudta megállni, hogy el ne meséljen mindent a papának, aki megijedt és elment... egy kuruzslóhoz. Megtudtam attól a személytől, aki annakidején hozzám küldte őket, hogy mind a ketten nagyon rossz bőrben vannak, de többet nem jöttek el hozzám. Másszor is előfordult, hogy emberek türelmüket vesztették a lassú gyógyulás miatt és inkább kuruzslókhoz fordultak, ami súlyos következményekkel járt. Isten szabadnak teremtett bennünket, arra is szabadságunk van, hogy tönkretegyük magunkat.
E fejezet végén szeretnék hangsúlyozni egy dolgot: minden egyes ördögűzőnek megvannak a maga megismételhetetlen tapasztalatai, amelyeknek még a többi ördögűző tapasztalatában sincsen megfelelője. Nem lep meg, hogy vannak olyan ördögűzők, akiket megdöbbentett mindaz, amit eddig kifejtettem a szemek helyzetéről, a fejfájásról, a gyomorpanaszokról. Vannak más olyan tények is, amelyek velem ismételten előfordultak. Szinte mindig olyan reakciókat írok le, amelyeket P. Candido észlelt és tanítványaival megismétlődtek. Akkor is igazak, ha más ördögűzők nem tapasztalják meg ugyanezt. Úgy gondolom, hogy tisztelettel kell tekinteni a különféle módszerekre és tapasztalatokra. Nem csökken azáltal a reakció vagy módszer igazságtartalma, hogy egyetlen ördögűző sajátossága, amely nem lelhető fel másoknál.

HOGYAN VISELKEDIK AZ ÖRDÖG?

Kezdjük rögtön azzal, hogy az ördög mindenre képes, hogy fel ne fedezzék, nagyon szűkszavú és mindent elkövet, hogy elbátortalanítsa az érintett személyt és az ördögűzőt. Hogy világosabb legyen a mondanivalóm, magatartását négy szakaszra osztom fel: mielőtt felfedeznék, az ördögűzések alatt, távozását közvetlenül megelőzően és a megszabadulás után. Aláhúzom, hogy nincsen soha két egyforma eset. A gonosz lélek viselkedése kiszámíthatatlan és változékony: amit az alábbiakban leírok, csupán viselkedésének leggyakrabban megmutatkozó jellemzői.
1) Mielőtt felfedeznék. Az ördög fizikai és pszichikai bántalmakkal idéz elő, amelyekkel az illető orvosokhoz fordul, és senki sem sejti a betegség valódi okát. Olykor az orvosok egészen hosszasan kezelik a beteget, többféle gyógyszert próbálnak ki rajta, amelyek rendszerint hatástalannak bizonyulnak. Ezért szinte általánosnak mondható, hogy ezek az emberek többször orvost váltanak, mert úgy érzik, nem értenek az ő betegségükhöz. Még ennél is nehezebb a pszichikus jellegű problémák kezelése; a szakorvosok gyakran semmit sem találnak (bár ez a testi bajokkal is sokszor előfordul) és így aztán e személyeket „képzelt betegként” könyveli el a család. Talán éppen az a legnagyobb keresztjük, hogy nem hisz nekik és nem érti meg őket senki. Nem csoda, ha előbb-utóbb, miután hiába kopogtattak a hivatalos orvostudomány ajtaján, elvetődnek a kuruzslókhoz, vagy, ami még rosszabb, varázslókhoz, jósokhoz, boszorkányokhoz. Ekkor pedig a baj csak növekszik.
Általában azok, akik ördögűzőhöz fordulnak (valamilyen jóbarát tanácsára, a legritkább esetben egy-egy pap iránymutatása nyomán), már végigjárták az összes orvost, kiábrándultak belőlük és a legtöbbször már jártak valamiféle varázslónál is. A hitetlenség, vagy legalábbis a nem gyakorolt hit, amely együtt jár az Egyház hatalmas és megindokolhatatlan mulasztásaival ezen a téren, megmagyarázhatják az emberek magatartását. A legtöbb esetben valódi véletlen, ha a szerencsétlennek egyáltalán tudomására jut az ördögűzők létezése.
Fontos tudnunk, hogy az ördög még a teljes megszállottság esetében sem tevékenykedik folyamatosan (amikor ő cselekszik és beszél az ördöngös személy tagjaiban), hanem működését (amit általában „válságos pillanatnak” nevezünk) hosszabb-rövidebb pihenésekkel szakítja meg. A legsúlyosabb esetektől eltekintve az illető személy nyugodtan tanulhat vagy dolgozhat úgy, hogy mindenki normálisnak tartja, még ha valójában csak ő maga ismeri erőfeszítéseinek árát.
2) Az ördögűzések alatt. Kezdetben mindent megtesz az ördög, hogy fel ne fedezzék, vagy legalább a megszállottság súlyosságát elrejtse, még ha ez nem mindig sikerül is neki. Az ördögűző imádságok erejétől kényszerítve olykor már a legelső áldásnál megmutatkozik jelenléte, máskor több imádság szükséges ehhez. Emlékszem egy fiatalember esetére, akinél az első áldás során csak egy-két gyanús jel volt tapasztalható, s azt gondoltam magamban: „Ez könnyű eset lesz: megoldom néhány áldással.” A második alkalommal már őrjöngött és attól kezdve el sem tudtam kezdeni az ördögűzést, ha nem volt ott négy erős ember, hogy lefogja.
Vannak alkalmak, amikor a szükséges időt csak Isten ismeri. Emlékszem egy személyre, aki több ördögűzőnél is járt, nálam is, és egyikünk sem figyelt fel nála semmi különösre. Egyszer aztán megmutatkozott az ördög igaz valójában és attól kezdve került csak sor az ördöngösök megszabadításához szükséges gyakoriságú áldásokra. Vannak esetek, amikor már az első vagy második áldásnál teljes erejében kitűnik a gonosz lélek jelenléte, ez aztán személyről személyre változik. Van, amikor fokozatosan derül fény jelenlétének erejére, sőt olyan ördöngösök is vannak, akiknek látszólag minden egyes alkalommal más panaszuk van. Szinte olyan, mintha mindaz a rossz, ami bennük lakozik, lassan bukna felszínre.
Az ördög nagyon változatos módon reagál az imádságokra és parancsokra. Sokszor arra törekszik, hogy közömbös színben tűnjön fel, de valójában szenved, és egyre jobban kínlódik, amíg el nem érünk a megszabadulásig. Más ördöngösök csendben és mozdulatlanul maradnak, csak a szemükön látszik valami, ha provokáljuk őket. Vannak azután, akik rángatóznak, vannak, akiket le kell fogni, hogy ne tegyenek kárt magukban. Mások panaszkodnak, ha például a stólát rányomjuk a fájó testrészre, ahogy a szertartáskönyv javasolja, ha keresztet rajzolunk rá, vagy szenteltvízzel hintjük meg. Kevesen őrjöngenek, ezeket viszont jól le kell fogni az ördögűző segédeinek vagy a családtagoknak.
Ami a beszédét illeti, az ördögök általában igen szűkszavúak. Helyesen figyelmeztet rá a szertartáskönyv, hogy ne tegyünk fel kíváncsiskodó kérdéseket, csak olyat, ami hasznos a megszabadulás szempontjából. Az első dolog, amit meg kell kérdezni, az ördög neve; a gonosz lélek számára, aki nem kíván színre lépni, nevének felfedése már vereség. Ha már egyszer viszont kimondja a nevét, a további ördögűzések alkalmával mindig ellenáll, hogy még egyszer felfedje magát. Azután arra kényszerítjük a gonosz lelket, hogy árulja el, mennyi ördög lakozik abban a testben. Lehetnek sokan, lehetnek kevesen is, de mindig van közöttük egy vezető, akit elsőként említenek. Ha az ördögnek olyan neve van, amely szerepel a szentírásban vagy a hagyományban (például: Sátán, Belzebub, Lucifer, Zebulon, Meridián, Aszmodeusz, stb...) akkor a „nagy kutyákkal” van dolgunk, akiket nehezebb legyőzni. Az igazi nehézség azonban abból az erőből származik, amivel egy-egy ördög birtokba vett egy személyt. Ha több ördög van jelen, mindig a vezető távozik utoljára.
Az ördöngösség foka megmutatkozik abból is, hogyan reagál a gonosz lélek a szent nevekre. Általában ezeket a neveket az ördög nem ejti ki és nem is képes kiejteni, mindig más kifejezésekkel helyettesíti: „Ő” Istent vagy Jézust jelenti, az „asszony” a Szűzanyát. Máskor úgy beszélnek róluk, mint „a te főnököd” vagy „a te úrnőd”. Ha azonban a megszállottság igen erős és az ördög magasan áll a hierarchiában (emlékeztetünk rá, hogy az ördögök megőrzik azt a rangot, amelyet angyalként kaptak: erősségek, hatalmasságok, trónusok...), akkor elképzelhető, hogy kiejtik az Isten vagy a Szűzanya nevét, szörnyű káromlásoktól kísérve.
Sokan azt hiszik, ki tudja miért, hogy az ördögök fecsegő természetűek, és ha az ember elmegy egy ördögűzésre, ott majd szépen elsorolja az ördög az összes bűnét. Ez téves gondolat: az ördögök tartózkodnak a beszédtől, ha pedig beszélnek, felesleges dolgokról szólnak, hogy elvonják az ördögűző figyelmét és kitérjenek kérdései elől. Ez alól persze lehetnek kivételek. Egyszer meghívott P. Candido az ördögűzésre egy olyan papot, aki kérkedett, hogy semmit sem hisz az egészből. Eljött hát ez a pap, és megvetően viselkedett, karbatett kézzel állt ott, nem csatlakozott az imádsághoz (amit minden jelenlevőnek meg kell pedig tennie), ajkán gúnyos mosoly bujkált. Egyszercsak odafordult hozzá az ördög: „Te azt mondod, nem hiszel bennem. De azért a nőkben hiszel, őbennük aztán igen, de még mennyire!” A szerencsétlen szép csendben, hátrafelé lépegetve jutott el az ajtóhoz, hogy sietősen kereket oldjon.
Egy másik alkalommal a gonosz lélek felfedte az ördöngös ember vétkeit, hogy eltántorítsa szándékától az ördögűzőt. Egy szép szál fiatalembert áldott meg éppen P. Candido, a benne lakozó bestia azonban még nála is hatalmasabb volt. Ezzel próbálta meg elijeszteni az atyát: „Nem látod, hogy csak az idődet fecsérled itt erre? De hiszen ez sohasem imádkozik, ide meg ide jár, ezt meg ezt csinál...” , és szépen elsorolt egy hosszú bűnlajstromot. Az exorcizmus végén P. Candido megpróbálta szép szóval rávenni a fiatalembert, hogy végezzen egy életgyónást, de az hallani sem akart róla. Szinte erővel kellett a gyóntatószékbe vontatni, ahol nagy sietve kijelentette, hogy nincsen semmi megbánni valója. „De hát nem tetted ezt meg ezt ezen és ezen a napon?” szorította sarokba P. Candido. A fiatalember megdöbbenve ismerte be, mit tett. „Hát ezt meg ezt, nem cselekedted?” kérdezte az atya, mire a szerencsétlen ördöngös egyre nagyobb zavarban egyenként kénytelen volt beismerni minden bűnt, amit az atya a fejére olvasott az ördög árulkodása nyomán. Végül elértek a feloldozáshoz. A fiatalember szinte szédült, amikor hazaindult: „Hát én ezt nem értem! Ezek a papok mindent tudnak az emberről!”
A szertartáskönyv által javasolt további kérdések arra vonatkoznak, hogy mióta lakozik az ördög az illető testben, milyen okból, és hasonlókra. Még fogunk szólni arról, hogy miként kell viselkedni akkor, ha átok ül az illetőn, milyen kérdéseket kell feltenni és mit kell tenni. Azonnal ki kell azonban jelentenünk, hogy az ördög a hazugság fejedelme. Semmibe sem kerül a számára, hogy valakit megvádoljon, hogy ezzel gyanút vagy ellenségességet keltsen. Ezért a gonosz lélek válaszait óvatosan kell kezelni. Elég, ha annyit mondok, hogy az ördög kikérdezésének nem nagy a jelentősége. Volt rá példa, hogy az ördög, amikor látta, hogy már erősen megrendült a helyzete, kijelentette, hogy mikor fogja elhagyni az illetőt, azután esze ágában sem volt megtenni. P. Candido ismert egy ördögűzőt, aki maga is ki tudta találni tapasztalatánál fogva, milyen ördöggel van dolga és gyakran a nevét is eltalálta; ezért hát keveset kérdezősködött tőlük. Olykor, ha megkérdezte a gonosz lélek nevét, ezt a választ kapta: „Tudod te azt.” És valóban igaz volt.
Gyakran maguktól is beszélnek az ördögök a súlyos megszállottság esetében, hogy ezzel elbátortalanítsák vagy megijesszék az ördögűzőt. Gyakran vágtak a fejemhez ilyeneket: „Te semmit sem tehetsz ellenem”; „Ez az én lakásom; jól érzem itt magam és itt is maradok”; „Csak az idődet vesztegeted”. Gyakran volt dolgom fenyegetésekkel is: „Megeszem a szívedet”; „Ma éjjel le sem fogod hunyni a szemedet a félelemtől”; „Kígyó képében jövök az ágyadba”; „Kitúrlak az ágyadból”... Azután, ha visszavágtam neki, elhallgatott a gonosz. Például azt felelem ilyenkor: „A Szűzanya köntöse védelmez: mit tehetsz te ellenem?”; „Védőszentem Gábor arkangyal; vedd csak fel vele a harcot”; „Van őrzőangyalom, aki azért virraszt, hogy bajom ne essék; te semmit sem tehetsz”; és hasonlókat.
Mindegyiknek meg lehet találni a gyenge pontját. Vannak ördögök, akik nem viselik el, ha keresztet rajzolunk a stólával a fájó testrészre; van olyan, aki nem szenvedheti, ha az ördöngös arcába fújunk; olyan is van, amelyik minden erejét latba veti, hogy elkerülje a szenteltvízzel való meghintést. Vannak azután olyan mondatok az ördögűző imákban és más imákban is, amelyre az ördög erőszakkal reagál, vagy éppen azzal, hogy elveszti erejét. Ekkor ezeket a mondatokat kell ismételgetni, ahogy a szertartáskönyv javasolja. Az ördögűzés lehet rövid vagy hosszú, aszerint, hogy az ördögűző számos tényező figyelembevételével hogyan tartja jónak. Gyakran igen hasznos egy orvos jelenléte, nemcsak a kezdeti diagnózis felállítása miatt, hanem ahhoz is, hogy tanácsot adjon az ördögűzés időtartamára vonatkozólag. Különösképpen akkor, ha az ördöngös ember beteg (például szívbeteg), vagy az ördögűző érzi magát rosszul, az orvos javasolhatja az ördögűzés felfüggesztését. Általában azért az ördögűző érzi, ha kár tovább folytatni a küzdelmet.
3) Közvetlenül a távozása előtt. Ez igen nehéz és érzékeny pillanat, amely hosszúra nyúlhat. Az ördög egyrészt már nyilvánvalóan sokat vesztett erejéből, mégis igyekszik még támadásba lendülni. Gyakran az az érzésem: míg az átlagos betegségeknél a beteg fokozatosan javul a gyógyulásig, itt éppen az ellenkezője zajlik: az ördöngös személy egyre rosszabbul van és amikor már szinte nem bírja tovább, akkor következik be a megszabadulás. Ez persze nincs mindig így, de ez a leggyakoribb eset.
Az ördög számára egy emberi test elhagyása és a pokolba való visszatérés, ahol szinte mindig ítélet vár rá, egyenlő az örök halállal, vagyis ezáltal elveszti minden eshetőségét, hogy továbbra is tevékenyen bántalmazza az embereket. Ezt a kétségbeesett állapotot ki is fejezik az ördögűzés alatt gyakran hallható mondatok formájában: „Meghalok, meghalok”; „Nem bírom tovább”; „Hagyd abba, mert elpusztulok”; „Gyilkosok, hóhérok; minden pap gyilkos” és hasonlók. Ezeknek a tartalma egészen más, mint az első áldások alkalmával elhangzó mondatok. Akkor azt mondta: „Te semmit sem tehetsz ellenem”, most pedig „Te megölsz engem, legyőztél”. Ha korábban azt állította, hogy nem fog onnan eltávozni, mert jól érzi magát, ilyenkor kijelenti, hogy borzasztóan érzi magát, és hogy el akar menni. Tény, hogy minden egyes ördögűzés olyan az ördög számára, mintha egy embert bottal ütnének: igaz, hogy maga is szenved, de kínozza azt a személyt is, akiben tartózkodik. Azt is elárulja néha, hogy az ördögűzés alatt rosszabbul érzi magát, mint odalent a pokolban. Egyszer P. Candido exorcizált egy embert, aki már közel állt a szabaduláshoz, ekkor mondta meg neki nyíltan az ördög: „Azt hiszed, elmennék, ha nem volna itt rosszabb a számomra?”. Az ördögűzés már elviselhetetlen volt a számára.
Van egy dolog, amit figyelembe kell vennünk, ha segíteni akarunk a szabadulás felé haladó embereknek: az ördög igyekszik átültetni beléjük a saját érzéseit. Ha a gonosz nem bírja már tovább, ezt fogja sugallni az ördöngösnek; ha kétségbeesett, igyekszik kétségbe ejteni azt a személyt, ahol lakozik; ha a végét érzi, és belátja, már kevés ideje van hátra és már gondolkozni sem tud, a megszállottnak sugallja azt az érzést, hogy mindennek vége, élete nemsokára befejeződik és hogy megőrült. Hányszor, de hányszor fordulnak ezek az emberek az ördögűzőhöz: „Mondja meg őszintén, ha bolond vagyok!” A megszállott személy számára mind nagyobb terhet jelentenek az exorcizmusok, és ha nincs, aki elkísérje, szinte odakényszerítse, bizonyosan elmarad. Voltak olyan, eseteim, hogy a szabaduláshoz már-már közel álló személyek abbahagyták az ördögűző áldásokon való részvételt. Amint ezeknek a „betegeknek” szükségük van rá, hogy segítséget kapjanak az imaéletben és a templomba való eljutásban, a szentségek vételében, hiszen egyedül nem képesek erre, ugyanígy arra is szükségük van, hogy rávegye őket valaki az ördögűzésen való részvételre, főképp ennek az utolsó időszakában. Folyamatosan bátorítani kell őket.
Kétségkívül hozzájárul még az elmaradáshoz az a fizikai fáradtság és elerőtlenedés, amit a folyamat elhúzódása okoz, ami miatt szinte úgy tűnik fel, mintha gyógyíthatatlan volna a baj. Az ördög testi és főként lelki betegségeket is okozhat, ezeket orvosi úton kell kezelni, esetleg a megszabadulás után is. Néha azonban a gyógyulás és a megszabadulás egyszerre következik be.
4) A megszabadulás után. Nagyon fontos, hogy a szabadságát visszanyert ember ne lanyhuljon az imaélet, a szentségek vétele és a keresztény életvitel területén. Jól teszi, ha néha kér még egy-egy áldást. Viszonylag gyakran előfordul ugyanis, hogy az ördög újra támad, igyekszik visszakerülni. Nem szabad egyetlen ajtót sem nyitva felejteni előtte. Nem is lábadozási időszak ez, inkább a felerősödésé, amivel biztosítani lehet a már bekövetkezett szabadulást. Történt a gyakorlatomban néhány visszaesés is, néha nem az illető hanyagsága volt ezért okolható, vagyis változatlanul intenzív lelkiéletet élt és így viszonylag gyors volt a második szabadulás. Amikor azonban a visszaesés az imaélet elhanyagolásának volt a következménye, vagy, ami még rosszabb, a bűn állapotába történő visszasüllyedésből fakadt, akkor sokkal rosszabb a helyzet a korábbinál, amint ezt Szent Máté is leírja evangéliumának 12. fejezete 43-45. versében: az ördög hét még gonoszabb lélekkel együtt tér vissza.
Bizonyára nem kerülte el az olvasó figyelmét, amit újra és újra elmondtunk: az ördög mindent elkövet annak érdekében, hogy ne fedezzék fel jelenlétét. Ez a tulajdonsága segíthet abban, hogy megkülönböztessük az ördögtől való megszállottságot olyan pszichikai természetű bajoktól (természetesen nem elégséges hozzá), amikor az illető mindent elkövet, hogy a figyelem középpontjába kerüljön. Az ördög ezzel éppen ellentétes módon viselkedik.

 EGY ÖRDÖNGÖS TANÚSÁGTÉTELE

Ez a fejezet nem az én írásom: egy ritka világosan megfogalmazott tanúságtételt tartalmaz. Még a leggyakorlottabb ördögűzőnek is nehéz beleképzelni saját magát az ördöngös helyébe, és megérteni, hogy mit is éreznek ők maguk. Még a közepes erősségű zaklatás is olyan gyötrelmeket rejthet, amelyet maga a szenvedő is nehezen tud csak leírni. Ez volt G.G.M. legfőbb
Törekvése: megpróbálta elmondani az elmondhatatlant. Azt is megtudjuk tőle, hogy az ördöngöst legfőképpen az érti meg, aki hasonló bajban szenved.
Minden akkor kezdődött, amikor még csak tizenhat éves múltam. Azelőtt boldog gyermek voltam, gondtalan és meglehetősen vidám, bár állandóan kísért valami nyomasztó érzés és ezért mindenütt megkérdezték: „Mi ezt meg ezt csináljuk, hát te?”; „Mi elmegyünk ide és ide, és te?” Nem értettem, hogy miért van ez így, de akkor problémát jelentett nekem. Egy tengerparti kisvárosban laktam és a tenger, a napkelték és a környék szépsége kellő segítséget jelentett számomra, hogy ne merüljek búskomorságba. Amikor 16 éves múltam, elköltöztünk Rómába, elhagytam az Egyházat és elkezdtem mindazzal foglalkozni, ami csak vonzó lehet egy vidéki számára a nagyvárosban, vagyis igyekeztem megismerni azokat a szélsőségeket, amiket vidéken még csak nem is ismernek. Hamar megismerkedtem a kábítószeresekkel, a csövesekkel, tolvajokkal, könnyűvérű lányokkal és a többiekkel. Szinte siettem megtanulni mindezt a „zajt” ami hatalmas erővel szakított el korábbi belső békémtől. Ebben a mesterséges, mindig jóllakott és mindig émelyítő világban kezdtem élni.
Apám nagyon elnyomott engem, minden mozdulatomat ellenőrizte és mindig elégedetlen volt velem. Ennek az elégedetlenségnek és megaláztatásomnak eredményeképpen kényszerültem otthagyni a családomat. Elhagytam az otthonomat és csakhamar közelről megismertem, mi az éhség, az álmosság, a hideg és a gonoszság. Könnyű lányok és nehéz fiúk alkották a társaságomat. Csakhamar felmerült bennem a kérdés: „Miért élek? Miért az utcán lakom? Miért vagyok én ilyen, míg másoknak van erejük dolgozni és mosolyogni?”
Akkortájt volt egy barátnőm, aki úgy hitte, a rossz erősebb a jónál; folyton boszorkányokról és varázslókról beszélt nekem és szédítő dolgokat írt. Nagyon értelmesnek tartottam őt, mert meghaladták az emberi észt a gondolatok, amiket a világról és az életről vallott. Elolvastam a füzeteit és azután rávettem őt, hogy a szemem láttára égesse el őket, mert csak a rosszról szóltak és szinte féltem, hogy a lakásban mindenütt ilyen papírokkal találkozom. Ez a lány rettenetesen meggyűlölt engem és én nem értettem az okát. Igyekeztem segíteni neki kijutni ebből a sötét barlangból, de ez nem sikerült, csak nevetett rajtam és mindazon a jón is, amit javasoltam neki.
Hazatértem a családomhoz és egy olyan lánnyal álltam össze, aki még az előzőnél is rosszabb volt. Éveken át rosszkedvű és szerencsétlen voltam; úgy éreztem, üldöznek az ismerőseim. Olyan volt, mintha sötétség vett volna körül, a mosoly elszállt az ajkaimról és mindig kész voltam sírni. Ismét kétségbeesett voltam, és ezt kérdezgettem magamtól: „Minek élek? Ki vagyok én? Minek van az ember a földön?”. Természetesen akkori környezetemben ezek a kérdések senkit sem érdekeltek. Egyszer aztán felkiáltottam magamban kétségbeesésemben: „Istenem, végem van! Itt vagyok Teelőtted...segíts rajtam!”. Úgy tűnik, meghallgatott az Úr, hiszen a lány néhány nap multán betért egy templomba, megáldozott és rövid alatt megtért.
Hogy le ne maradjak, magam is így tettem, és eljutottam egy templomba, ahol a Lourdes-i Szűzanyát vitték körmenetben. Megkértek, álljak be segíteni vinni a szobrot és, bár szégyelltem magamat eleinte, segítettem, és végül még büszke is voltam rá. Megáldoztam és meglepett a gyóntató pap jósága és megértése.
Úgy jöttem el onnan, hogy ezt mondtam magamban: „Sikerült: visszatértem a jóhoz”. Még ha nem is ismertem igazán, mi a jó, úgy éreztem, hogy ez most valóban így van. Néhány hétre rá tudomást szereztem Medjugorjéról, ahol 1981 óta jelenik meg rendszeresen a Szűzanya. Azonnal odaindultam a barátnőmmel, a leírhatatlan csodajel vonzásában. Teljes mértékben visszatértünk az Egyházba, jobban szerettük Istent saját magunknál, olyannyira, hogy ő apáca lett, én pedig a papság gondolatát forgattam a fejemben. Nem tudtam magamban tartani afeletti örömömet, hogy van életcélom és hogy az életnek nincsen vége a földön.
Ez azonban csak a kezdet volt; volt „valaki”, aki nem örült mindennek. Néhány év múlva visszatértem Medjugorjébe és utána, ismét Rómában, érezni kezdtem magamban annak a sötétségnek a visszhangját, amiben azelőtt éltem, hogy Istent felfedeztem volna. Néhány hét leforgása alatt ez az érzés teljesen elhatalmasodott rajtam. Kezdetben az egészet apám elnyomásának és neveltetésem szerencsétlen körülményeinek tulajdonítottam. Gyötrelemmel töltött el, de azt hittem, mások is ugyanezt érzik. Úgy szenvedtem, mint még soha azelőtt: izzadtam, kivert a láz, elhagyott minden erőm, enni sem tudtam, csak ha etettek. Az az érzésem volt, hogy nem a testemben van ez a gyötrelem, mintha kívül állna az ok ezeken a tényeken. Mélységesen kétségbeestem és láttam (nem a testi szemeimmel), hogy sötétségbe borul nemcsak a szobám, nemcsak az ágyam, ahol már hónapok óta feküdtem, hanem egész jövőm, életlehetőségeim, a holnap reményei is. Olyan volt, mintha egy láthatatlan késsel gyilkolt volna meg valaki és azt éreztem, hogy aki ezt a láthatatlan kést belémdöfi, gyűlöl engem és a halálnál is rosszabbat akar nekem. Nehéz ezt szavakban elmondani, de úgy történt minden, ahogy elbeszélem.
Hónapok múltán teljesen megbolondultam, nem voltam képes értelmesen beszélni sem, elmegyógyintézetbe akartak szállítani. Már magam sem értettem, amit mondtam, mert egy másik dimenzióban éltem, ott, ahol a kínjaim. A valóság mintegy elszakadt tőlem. Olyan volt ez, mintha az időben csak a testem lett volna jelen, de a lelkem másutt lett volna, egy szörnyűséges helyen, ahova nem hatol be semmi fény és nem létezik reménység.
Sok hónapon át léteztem így, élet és halál között, és nem tudta senki, mit gondoljon felőlem. Elvesztettem a barátaimat és a rokonaimat, a családtagjaim megértését. Kívül álltam a világon és senki nem értett engem, s ezt nem is várhattam el, tudván, hogy ami bennem van, azt senkinek nem volnék képes leírni. Szinte teljesen elfelejtkeztem az Istenről, és bár végeérhetetlen panaszokkal és zokogásokkal fordultam hozzá, úgy éreztem, iszonyú messze van tő1em, s ezt a távolságot nem kilométerekben, hanem a tagadással mérik; valami ugyanis ellentmondott bennem Istennek, minden jónak, az életnek, saját magamnak. Úgy gondoltam, elmegyek egy kórházba, mert a hónapok óta tartó láznak kell, hogy legyen kézzelfogható oka, amit ha megszüntetnek, egy csapásra jobban lehetek. Valamit kellett már tennem.
Rómában, pusztán a láz miatt, egy kórház sem volt hajlandó felvenni és 300 kilométerre kellett elmennem, ahol 20 napig maradtam, míg mindenféle vizsgálatnak és megfigyelésnek vetettek alá. Az eredmény a nagy semmivel volt egyenlő, a klinikai jelentés láttán akármelyik sportoló megpukkadt volna az irigységtől. Olyan egészséges voltam, mint a makk; de egy záradék kimondta, hogy a lázra és a püffedt, hullaszerű arcra egy vizsgálat sem adott magyarázatot.
Olyan fehér voltam, mint a fal. Amint elhagytam a kórházat, ahol minden bajom enyhült egy cseppet, erős rosszullét vett erőt rajtam, többször hánytam, mindent megszenvedtem, amit ember csak szenvedhet és egyszercsak a város egy ismeretlen pontján találtam magamat. Fogalmam sem volt, hogy kerültem oda, a lábaim maguktól vittek oda, sőt a karjaim is függetlenek voltak az akaratomtól és a testem többi tagjától. Szörnyű érzés volt: igyekeztem parancsolni a tagjaimnak, de azok nem engedelmeskedtek nekem, nem kívánom senkinek, hogy ezt átélje. Mintha ez nem lett volna elég, sötétség borított be, de ezegyszer már nemcsak a lelkemet, hanem a testemet is. Bár fényes nappal volt, csak annyit láttam magam körül, mint az éjszakai sötétben. Gyötrelmem már kibírhatatlan volt; elkezdtem ordítani és a földön rángatózni, mintha tűz égetne belülről és a Szűzanyát hívtam: „Anyám, anyám, könyörülj… Anyám, könyörgöm hozzád! Anyám, kegyelmezz, meghalok!” A fájdalmaim nem enyhültek és annyira kínlódtam, hogy elvesztettem minden tájékozódó képességemet. A falak mentén tapogatózva elértem egy telefonfülkét, sikerült tárcsáznom, míg a fejemmel az üveget és a telefont vertem. Felhívtam az egyetlen személyt, akit ismertem és aki eljött értem, hogy hazavigyen Rómába. Még mielőtt megérkezett volna, hirtelen megértettem, mintegy külső sugallatra, hogy a pokolba vetettem egy pillantást az előbb; nem érintettem meg és nem is éltem benne, csak messziről rápillantottam. Ez a tapasztalat sokkal inkább megváltoztatta az életemet, mint annak idején medjugorjei megtérésem.
Még nem gondoltam túlvilági valóságokra, mindent pszichológiai okokkal igyekeztem magamnak megmagyarázni: alkalmazkodásra való képtelenség, apám elnyomása, gyermekkori traumák, érzelmi törések és más dolgok, amelyek szépen összerakva nagyon jól megmagyarázták mindazt, ami történt. Autodidaktaként öt éven keresztül tanultam pszichológiát és így sikerült kidolgoznom a magam számára egy olyan képletet, amelyből magától értetődő volt, hogy szenvednem kell. A Jótanács Anyjának napján (úgy emlékszem, éppen ezért is fohászkodtam hozzá) egy szerzetes azt tanácsolta, hogy telefonáljak egy karizmatikus illetőnek, aki egy püspök szoros felügyelete alatt dolgozott és rendelkezett a tisztánlátás adományával. Ez az ember azt mondta nekem: „Téged megátkoztak, méghozzá halálos átokkal sújtották az elmédet és a szívedet. Nyolc hónappal ezelőtt megettél egy gyümölcsöt, ami meg volt átkozva.” Elnevettem magamat, egy szavát sem hittem, de úgy éreztem, mégis újraéled bennem a reménység. Már el is feledkeztem erről az érzésről és azon tűnődtem, miféle gyümölcsöt ehettem nyolc hónappal azelőtt. „Tényleg igaz, valóban ettem egy ilyen gyümölcsöt” - mondtam; még arra is emlékeztem, hogy nem akartam megenni, mert ösztönösen irtóztam attól a személytől, aki megkínált vele. Minden összevágott, hát meghallgattam a tanácsát is, amivel szolgált: áldásokra van szükségem.
Kerestem tehát egy ördögűzőt, és miután számos pap és püspök kinevetett és megalázott (rajtuk keresztül megismertem az Egyháznak egy olyan arcát, amelyet maguk a pásztorok torzítanak el), eljutottam Amorth atyához. Nagyon jól emlékszem arra a napra: azt sem tudtam pontosan, milyen lehet egy ilyen különleges áldás; valami olyasmire gondoltam, mint a kereszt, amit a pap a szentmise után a hívek felé a levegőbe rajzol. Leültem, ő pedig a vállamra tette a stóláját, kezét pedig a fejemre. Latinul kezdett imádkozni, nem értettem valami jól. Kis idő múlva hideg, szinte fagyos veríték, mint valami harmat folyt le a fejemről a testemre. Csaknem egy egész év óta először elhagyott a láz. Nem szóltam egy szót sem; ő folytatta az imát, és belém lassanként visszaköltözött a remény. A nappali világosságot újra valóban fénynek láttam, a madarak éneke sem volt már puszta károgás számomra és a külső zajokat sem fülsértő csikorgásnak hallottam, csak egyszerű zajoknak. Egészen addig állandóan füldugóval éltem, mert a legkisebb zajra is felugrottam.
Don Amorth azt mondta, jöjjek majd vissza, és amint eljöttem tőle, hatalmas kedvem kerekedett rá, hogy mosolyogjak, énekeljek, örvendezzek: „De jó, hát vége van”. Igaz volt, minden igaz volt, amit éreztem korábban: valóban „valakinek” a haragja és nem az én őrületem okozta rossz érzéseimet. „Ez igaz, ez mind igaz” - ismételtem magamnak egyedül ülve az autómban. Ma már három éve ennek és lassanként, áldásról áldásra újra visszanyertem normális énemet, felfedeztem, hogy a boldogság nem a mi felfedezéseinkből és törekvéseinkből, hanem Istentől származik.
A rossz érzések: az úgynevezett balszerencsém, a szomorúságom, az aggodalmaim, a lábaim ugrándozása, az idegeim megmerevedése, az idegkimerültségem, az álmatlanságom, a tudathasadástól és az epilepsziától való félelmeim (már-már bele is estem ezekbe) és sok más bajom, aminek áldozatául estem, mind-mind elmúlt egy egyszerű áldás hatására. Már három esztendeje bizonyítékot bizonyítékra halmozok, természetesen csak a magam számára, hogy az ördög létezik és sokkal tevékenyebb, semmint gondolnánk. Mindent megtesz, hogy fel ne fedezzük, még azt is elhiteti velünk, hogy ilyen vagy olyan betegségben szenvedünk, pedig ő minden rossz szerzője - ugyanakkor reszket, ha meglát egy papot szenteltvíztartóval a kezében.
Azért írtam le élettapasztalatomat, hogy akik elolvassák majd, gondolják át: az ő életükben is lehetséges az, amit én, sajnos, teljes egészében megtapasztaltam. Ma már túl vagyok rajta, és hálás is vagyok érte, hogy Isten megengedte számomra ezt a hatalmas megpróbáltatást, mert ma már gyötrelmeim gyümölcseit is élvezni tudom. A lelkem tisztább és látok sok mindent, amit korábban nem láttam. Főképpen nem vagyok annyira szkeptikus, és jobban odafigyelek az engem körülvevő valóságra. Azt hittem, hogy elhagyott az Isten, pedig éppen ezzel készített elő a vele való találkozásra.
Ezzel az irásommal bátorítani szeretném azokat, akik olyan betegségekben szenvednek, amilyenekben én is szenvedtem; ne csüggedjenek, és ne tekintsék magától értetődőnek még a leginkább annak tűnő dolgot sem: vagyis azt, hogy Isten magukra hagyta őket. Ez nem így van, bár ezt csak a végén tapasztalja meg az ember. Kitartónak kell lenni, olykor esztendőkön át. Végezetül külön is kell valamit hangsúlyoznom: az áldások hatékonysága Isten akaratától függ, nem az ördögűző, vagy az ördöngös személy jó szándékától, de sokkal kedvezőbb irányba befolyásolja a gonosz hatalma alatt lévő személy megtérésre való szándéka, mint maga az ördögűzési eljárás. A szentgyónás és a szentáldozás felér egy hatalmas ördögűzéssel. A gyónás esetében különösképpen megtapasztaltam a fentemlített bajok azonnali megszűntét, az áldozáskor pedig valami olyan édes érzés töltött el, aminek létezéséről nem is tudtam korábban. 
Évekkel azelőtt is gyóntam és áldoztam, mielőtt még megkezdődtek volna gyötrelmeim, de éppen, mivel nem voltak kínjaim, nem sejthettem, mi mindentől menekülök meg általuk.

AZ ÖRDÖGŰZÉS HATÁSAI

Ha az érintett személynél negatív jelenségek mutatkoznak, még ha ezek nem is járnak együtt különleges megnyilvánulásokkal az ördögűzések alkalmával, az illetőnél gyakran azonnal javulás áll be. Általában nem vesszük figyelembe azt a napot, amikor az ördögűzést elvégeztük: lehet aznap jobban vagy éppen rosszabbul a beteg, felléphet bódultság vagy álmosság, eltűnhetnek bizonyos véraláfutások és fájdalmak: ezeknek nincsen jelentőségük. Fontos viszont megfigyelnünk a rákövetkező naptól beálló változásokat. Vannak esetek, amikor valaki egy vagy két napig rosszabbul érzi magát, azután egy ideig jól van; általában azonnal érez valamilyen javulást, néhány napig, vagy éppen több napon át is, a gonosz befolyás erősségének megfelelően. Ha egy embernél semmilyen negatív jelenség sem mutatkozik az ördögűzés során, és utólag sem érzi semmilyen hatását, akkor betegsége más okokra vezethető vissza. Az ördögűző mégis megteheti, hogy újabb áldásokra hívja az illetőt, ha van oka arra gyanakodni, hogy az ördög csak rejtőzködik.
Érdekes azt is megfigyelni, ami a soronkövetkező áldások során történik, mind a szentelmény kiszolgáltatásakor, mind annak hatásaként. Lehetséges, hogy a gonosz befolyás már az első alkalomtól kezdve megmutatja teljes erejét, legyen az bár csekély vagy éppen erős. Ekkor ezeknek a jelenségeknek a csökkenése következik be. Máskor viszont úgy viselkedik a baj, mintha rejtőzködni szeretne, lassanként fedi fel magát teljes kiterjedésében; csak ezután kezd visszaszorulni. Emlékszem példának okáért egy fiatalemberre, akinél az első ördögűzés során csak igen enyhe negatív jelenségeket tudtam észlelni, míg a második alkalommal ordítani és rángatózni kezdett. Jóllehet ez az eset sok másiknál súlyosabb volt, elég volt néhány hónapnyi ördögűzés, és eljutott a megszabadulásig.
A sikerhez elengedhetetlenül szükséges a beteg együttműködése. Azt szoktam mondani mindig, hogy az ördögűzés hatása csak a 10 %-át érinti a bajnak, a fennmaradó 90 %-ot az érdekelt embernek kell legyűrnie. Hogy hogyan? Sok-sok imával, a szentségek vételével, az evangéliumban foglalt törvények szerinti életvitellel, a szentelmények használatával (külön fogunk szólni az exorcizált vízről, olajról és sóról), mások imájának segítségével (igen hatásos az egész család közös imádsága, a plébániai vagy szerzetesi közösségeké, imacsoportoké is), szentmisék felajánlásával. Igen hasznosak a zarándoklatok, a karitatív cselekedetek, főként azonban sok-sok személyes imára van szükség, az Istennel való egységre, hogy az ima szokássá váljon. Sokszor kerülnek hozzám emberek, akik meglehetősen távol állnak a vallásos gyakorlattól. Nagyon hasznosnak találtam a plébániai közösségekbe vagy az imacsoportokba való beilleszkedésüket, különösképpen a Karizmatikus Megújulás csoportjai esetében.
Az együttműködés fontosságát hangsúlyozandó gyakran hozom fel példaként a kábítószerezést; igaz, hogy egészen más terület, de ezt az emberek ma már jobban ismerik. Mindenki tudja, hogy a kábítószer-élvezők előtt nyitva áll a gyógyulás útja, ha teljesül két feltétel: egyrészt segítséget kell kapniuk kívülről (egy terápiás csoportba illeszkedve, vagy másképpen), mert egymaguk nem győznék a dolgot; másrészt tevékenyen együtt kell működniük minden személyes erőfeszítést megtéve, különben minden segítség hiábavaló. A mi esetünkben a személyes segítséget azok az eszközök jelentik, amelyekről már szóltunk. Ha olykor az ördögűzés közvetlen gyümölcse, vagyis a megszabadulás, csak lassan érlelődik is, tapasztaltam viszont igen gyors megtéréseket: egész családokat, akik intenzíven átélt keresztény gyakorlatot, imaéletet valósítottak meg (igen gyakran a rózsafüzér volt ennek a középpontjában). Láttam eseteket, amikor határozott lelkierővel küzdötték le emberek a gyógyulás előtt álló akadályokat, máskor pedig azt láttam, hogy a szabadulás gátja egy rendezetlen házasság, az elviselt méltatlanságok megbocsátására való képtelenség vagy a kibékülés nehézségei (többnyire közeli hozzátartozók esetében, akikkel az illető minden kapcsolatot megszakított).
Külön hangsúlyt igényel hatékonysága miatt az a parancs, amely az evangéliumban az egyik legnehezebb: az ellenségeknek való megbocsátás. A mi esetünkben az ellenségeket azok a személyek jelentik legtöbbször, akik az átkot az illető személyre hozták, vagy esetleg továbbra is átkozzák. Az őszinte megbocsátás, az értük való imádság, az értük mondatott szentmise olyan eszközöknek bizonyultak, amelyek feloldottak nehéz helyzeteket és meggyorsították a gyógyulás folyamatát.
Az ördögűzések hatásai között kell felsorolnunk olyan bajok és betegségek gyógyulását is, amelyek olykor gyógyíthatatlanoknak tűnnek. Lehetnek ezek megmagyarázhatatlan fájdalmak a test különböző részeiben (főként a fejben és a gyomorban, mint már említettük), de lehetnek olyan pontosan meghatározható és klinikailag kimulatható betegségek is, amelyeket az orvosok nem tudnak meggyógyítani, vagy egyenesen gyógyíthatatlannak ítélnek. Az ördögnek hatalma van ilyen betegségeket kelteni. Az evangéliumban olvasunk egy asszonyról, akit az ördög 18 éven keresztül tartott gúzsban (talán gerincbetegségben szenvedett?); Jézus meggyógyította azzal, hogy elűzte belőle az ördögöt, s ugyanilyen módon gyógyított meg egy süketnémát is, akit valaki megátkozott. Más alkalmakkor Jézus olyan süketeket és némákat gyógyított meg, akiknél nem gonosz befolyás okozta a betegséget. Az evangélium nagyon tisztán különválasztja a betegeket és az ördöngösöket, még ha bizonyos tüneteik egybe is eshetnek.
Melyek a legsúlyosabb betegségek? Melyeket legnehezebb meggyógyítani? Személyes tapasztalatom alapján azt mondhatom, hogy a legsúlyosabb betegségek a leggonoszabb átokból születnek. Visszaemlékszem olyan személyekre, akiket Brazíliában átkoztak meg (ott ezeket „makumbának” hívják); olyanokat is megáldottam már, akiket afrikai boszorkánymesterek átkoztak el. Ezek igen nehéz eseteim voltak. Hozzáteszem még, hogy léteznek egész családokat sújtó átkok; néha olyan bonyolult helyzettel találja magát szemben az ember, hogy azt sem tudja, hogyan kezdjen hozzá. Igen lassan gyógyulnak meg azok a személyek is, akiket időről időre újabb átokkal sújtanak: bár az ördögűzés erősebb az átoknál, s ezért a gyógyulást nem akadályozhatja meg, de késleltetheti, hosszan elhúzhatja időtartamát.
Kiket támad meg leginkább az ördög? Nem habozom kimondani: a fiatalokat. Elég ha visszagondolunk, milyen alkalmak nyithatnak utat az ördögnek, hogy hatalmába kerítsen valakit, s belátjuk: a mai hit és eszmények nélküli fiatalok vannak leginkább kitéve e szörnyűséges „tapasztalatnak”. A gyermekek is igen veszélyes helyzetben vannak, nem személyes bűnük, hanem gyengeségük miatt. Sokszor megesik, hogy idős személyek áldásakor is azt fedezzük fel: a gonosz jelenléte a korai gyermekkorra vezethető vissza, esetleg egyenesen a születés pillanatára, sőt, olykor az embriókorra.
Többször felhívták rá a figyelmemet, hogy több nőt áldok meg, mint férfit. Így van ez minden ördögűző esetében. Nem tévedünk, ha arra gondolunk, hogy a nők könnyebben ki vannak téve a gonosz támadásainak. A férfiak és a nők nem egyforma mértékben részesülnek e támadásokban. Az is igaz ugyanakkor, hogy a nők hajlamosabbak ördögűzőhöz fordulni áldásért. Sok az olyan férfi, aki bár tudja, hogy súlyos átok ül rajta, nem akar erről tudomást venni és elmenni egy paphoz. Az is többször fordult elő férfiakkal tapasztalataim szerint, hogy valakit felszólítottam az élete megváltoztatására, és ezt visszautasította. Természetesen ezek a személyek nem bukkantak fel nálam újra, bár tudatában voltak a bajuknak. Ezekben az esetekben a legnagyobb akadályt az jelentette, hogy a gyakorlati istentagadásról áttérjenek a megélt hitre, a bűn állapotából a kegyelmi életre.
Nem akarom véka alá rejteni, hogy az ebből a bajból való gyógyulás nagyon sokat kíván az érintett személytől a keresztény élet intenzitása területén. Azt hiszem ugyanakkor, hogy éppen ez az egyik oka, amiért Isten megengedi az ördög működését. Maguktól az ördöngös személyektől hallottam többször is: hitük ellaposodott, imaéletük már korábban csaknem megszűnt. Azt, hogy újból közel kerültek az Istenhez, sokszor intenzív apostoli munkába kezdtek, éppen annak a bajnak köszönhették, amin átestek. Sokkal jobban ragaszkodunk a földhöz és evilági életünkhöz, semmint sejtjük; az Úr viszont túltekint ezeken, és örök üdvünket keresi.
Az ördögűző a maga részéről nem elégszik meg azzal, hogy az áldások során imára és mindazoknak az eszközöknek az igénybevételére buzdítja az illetőt, amelyeket már említettünk, hanem igyekszik minden lehetséges módon piszkálni, gyengíteni, kizavarni magát az ördögöt is. Maga a szertartáskönyv is azt tanácsolja, hogy ismételjük azokat a kifejezéseket, amelyek az ördögre hatással vannak; ezek személyenként mások és mások. Egyéb segítséget is igénybe lehet azonban venni. Vannak, akiknek a számára elviselhetetlen a szenteltvízzel való meghintés; van, aki kétségbeesik a szembefújástól, amely módszert már az egyházatyák korában használták, amint erről Tertullianus is beszámol; van, aki a tömjén szagát nem bírja, ezért hatásos az ördög ellenében. Olyan is akad, akinek az orgonaszó okoz fájdalmat, a szent zene, vagy a gregorián ének. Ezek olyan segédeszközök, amelyeknek hatékonyságát megtapasztaltuk.
Hogyan viselkedik tehát az ördög az exorcizmus folyamán? Hadd fűzzek hozzá az elmondottakhoz még valamit. Az ördög maga szenved és szenvedést okoz. Az a szenvedés, amit az ördögűzés során el kell viselnie, a mi képzeletünk számára megfoghatatlan. Egyszer P. Candido megkérdezte egy ördögtől, hogy van-e a pokolban tűz, és valóban éget-e? Az ördög ezt felelte: „Ha tudnád, te micsoda tűz vagy számomra, meg sem kérdeznéd ezt tőlem.” Persze nem holmi földi tűzről van itt szó, amit éghető anyag meggyújtásával váltunk ki. Látható, hogy az ördög valóban megég a szent dolgokkal való érintkezéskor, ha feszülettel, ereklyékkel, szenteltvízzel kerül kapcsolatba. Velem is előfordult már nem egyszer, hogy az ördög kijelentette nekem: az exorcizmus alatt jobban szenved, mint a pokolban. Ha pedig megkérdezem tőle: „Hát akkor miért nem mész a pokolba?”, ezt válaszolta: „Mert nekem csak az számít, hogy szenvedést okozzak ennek az embernek.” Ebben látszik az igazi ördögi álnokság: tudja, hogy semmi előnye nem származik belőle, sőt növekszik örökre kiszabott büntetése az okozott gyötrelem miatt, mégis, tudván tudva, hogy ráfizet, nem hagy fel azzal, hogy szenvedést okozzon, csak azért, hogy gonosz dolgokat művelhessen.
Az ördögöknek a neve is, csakúgy, mint az angyalok esetében, utal a szerepükre. A legfontosabb ördögöknek bibliai vagy a hagyományban gyökerező nevük van: Sátán vagy Belzebub, Lucifer, Aszmódeusz, Meridián, Zebulon. Vannak azonban olyan nevek is, amelyek azt a célt jelölik meg, amelyet maguk elé tűznek: romlás, kárhozat, rontás... Vagy egyes szörnyűségekre utalnak: álmatlanság, félelem, összeférhetetlenség, irigység, féltékenység, bujaság...
Amikor elhagynak egy-egy lelket, az ördögök legtöbbször a pokolra kerülnek, néha megkötik őket a pusztaságban (ezt olvassuk Tóbiás könyvében is, ez Aszmódeusz sorsa, akit Ráfael arkangyal megláncol a pusztaságban). Én mindig arra kényszerítem őket, hogy menjenek a kereszt lábához, hogy Jézus Krisztus, az egyedüli bíró szabja meg rendeltetési helyüket.

A VÍZ, AZ OLAJ ÉS A SÓ

Azok közül az eszközök közül, amelyeket széles körben használnak az ördögűzők (és nemcsak az ördögűzők), elsőként az exorcizált vizet (vagy legalább szenteltvizet), az exorcizált (olíva) olajat és az exorcizált sót említjük. Bármely pap elmondhatja azokat az imádságokat a szertartáskönyvből, amellyel e három dolgot exorcizálni lehet, ehhez nem szükséges semmilyen különleges felhatalmazás. Az viszont igaz, hogy igen hasznos, ha valaki ismeri, pontosan mire használatos ez a három szentelmény, amelyek javára válhatnak azoknak, akik hittel kezelik őket.
Maga a szenteltvíz is széles körben használatos liturgikus szertartásokon. Fontossága a keresztségkor szokásos vízzel való meghintéshez kapcsolódik. Az áldás szavaiban azt kérjük az Úrtól, hogy a vízzel való meghintéssel a következő három kegyelmet nyerjük el: bűneink bocsánatát, a gonosz támadásai elleni védelmet és az isteni oltalom adományát.
A víz felett végzett ördögűző imádság még sok további hatást tesz hozzá ezekhez: elűzi és gyökerestül kitépi az ördög minden hatalmát és menekülésre kényszeríti a gonoszt. Még a népnyelvben is, ha két olyan dolgot akarnak megjelölni, amik egyáltalán nem férnek össze, az ördögöt és a szenteltvizet hozzák fel példaként. Az imádság ezután folytatódik, kiemelvén a víz további halásait a mondottakon kívül: a betegségből való gyógyulást, az isteni kegyelem növelését, a hívek házainak és hajlékának megvédelmezését a bajt hozó sátán minden alattomos cselvetésétől. Hozzáteszi még: legyen védett e hajlék a pokoli ellenség minden gonoszságától és ártó jelenlététől, hogy az ott lakók sértetlenek maradjanak, nyugalomban és egészségben éljenek.
Az exorcizált olaj is, ha hittel használjuk, segítségünkre lehet abban, hogy megfutamítsuk az ördögök támadásait, az általuk keltett rémképeket. Használ ezen kívül a testi és lelki egészségnek is. Emlékeztetünk arra az ősi szokásra, hogy a sebeket ilyen olajjal kenték meg, élve azzal a hatalommal, amit Jézus adott az apostoloknak a betegek gyógyítására kézrátétel és olajjal történő megkenés révén. Van ezen kívül az exorcizált olajnak még egy különleges sajátossága is: különválasztja a testből a káros dolgokat. Gyakran fordult velem elő, hogy olyan személyeket kellett megáldanom, akiket az átok valaminek a megevése vagy megivása révén sújtott. Ezt könnyű felfedezni, részben amiatt a jellegzetes gyomorfájdalom miatt, amelyről már szóltunk, részben abból a tényből, hogy ezek a személyek különös módon böfögnek vagy csuklanak, különösképpen vallásos cselekmények kapcsán: ha templomba mennek, ha imádkoznak és főképpen ördögűzési szertartás közben. Ezekben az esetekben a szervezetnek ahhoz, hogy megszabaduljon, ki kell vetnie magából azt az ördögi dolgot, ami benne megbújik. Az exorcizált olaj sokat segíthet, hogy e tisztátalan elemeket külön válasszuk és eltávolítsuk a testből. A szenteltvíz megivása is hozzásegíthet ehhez.
Itt egy kicsit alkalmas talán belemennünk a részletekbe is, bár azok, akik ezekben a dolgokban járatlanok és még nem láttak ilyesmit, nehezen fogják elhinni ezeket a dolgokat. Mi az, amit eltávolítunk a szervezetből? Olykor sűrű és habos nyál, máskor fehér és darabos pép. Van úgy, hogy a legkülönfélébb tárgyak kerülnek ilyenkor elő: szögek, üvegcserepek, apró fafigurák, összecsomózott cérnaszálak, összetekert vashuzalok, különféle színű gyapotszálak, vérrögök... Ezek a dolgok többnyire természetes úton távoznak, de van, hogy hányás útján. Megfigyelhető, hogy e dolgok távozása sohasem válik a szervezet kárára (ellenkezőleg, megkönnyebbülésére szolgál), még akkor is, ha éles üvegcserepekről van szó. P. Candido egy kosárkára való ilyen tárgyat őrizgetett, amelyek különféle személyekből távoztak. Vannak esetek, amikor e tárgyak távozása titokzatos úton megy végbe: valaki például heves fájdalmat érez a hasában, mintha egy szög szúrná belülről a gyomrát, azután egy szöget talál maga mellett a földön és a fájdalom egy csapásra megszűnik. Az a benyomásom, hogy mindezek a tárgyak abban a pillanatban materializálódnak, amikor távoznak a testből. P. Candido állította egyik interjújában: „Láttam, hogy emberekből üvegcserepek, vasdarabok, hajszálak, csontok távoznak; előfordultak műanyag tárgyak, amelyeknek az alakja macska-, oroszlán- vagy kígyófejet formáztak. Egészen bizonyos, hogy ezek a tárgyak összefüggésben állnak azzal az okkal, amely az ördöngösséget előidézte az adott személynél.”
Az exorcizált só is hasznos az ördögök elűzésére, a testi és a lelki egészség elnyerésére. Sajátos tulajdonsága abban áll, hogy megvédelmezi a különféle helyeket a gonosz befolyásától és jelenlététől. Ilyen esetben azt szoktam ajánlani, hogy az exorcizált sót helyezzék az érintett ház küszöbére és annak a szobának vagy azoknak a szobáknak a négy sarkába, amelyekről úgy gondolják, beleköltözött az ördög.
A „hitetlen katolikus világ” talán ki fogja nevetni, hogy ilyen erőt tulajdonítok ennek a három elemnek. Bizonyos, hogy a szentelmények ott működnek hatékonyan, ahol kellő hit van, enélkül gyakran elmarad a hatásuk. A II. Vatikáni Zsinat, és ugyanazokkal a szavakkal a Kánonjogi Kódex (1166. kánon) is úgy határozza meg e szentelményeket, mint „szent jelek, amelyek a szentségek valamiféle hasonmásaként főként lelki hatásokat képesek elérni, az Egyház könyörgő imája révén”. Aki hittel bánik e szentelményekkel, nem remélt eredményekre juthat. Tudok olyan betegségekről, amelyek ellenálltak mindenféle gyógyszernek, és elmúltak csupán azáltal, hogy exorcizált olajjal egy keresztet rajzoltak a betegre.
A házak esetében (ezekről még külön is fogunk szólni), hasznos a megszentelt tömjén égetése is. A tömjént mindig, még a pogány népek körében is, ellenszernek vélték a gonosz szellemek ellen, azon túl, hogy hatékony eleme Isten dicsőítésének és a gonosz elleni küzdelemnek.
A szertartáskönyv tartalmaz egy sajátos áldást a ruhákra vonatkozóan is. Sok ízben megtapasztaltuk ennek hatékonyságát olyan emberek esetében, akiket zaklatott az ördög jelenléte. Más alkalmakkor ezzel tettünk próbát, hogy kiderítsük valakiről, valóban fennáll-e a sátán jelenléte. Ezt is hasznos tudni. Sokszor fordulnak hozzánk, ördögűzőkhöz, olyan kérdéssel szülők, jegyesek, hogy hozzátartozójuk vajon az ördög befolyása alatt áll-e, ám az illető nem hisz az ilyesmiben, gyakran nincsen semmilyen vallásos hite, mindenesetre nem hajlandó magát alávetni egy pap áldásának.
Mit lehet ilyenkor tenni? Többször megtörtént, hogy miután valakinek a ruháit megáldottuk, alighogy ezeket magára vette, dühhel tépte le magáról, mert nem bírta azokat elviselni. Erre már említettünk is egy példát a fentiekben. Egy másik ilyen próbát a szenteltvíz segítségével tehetünk. Például, ha egy édesanya egy gyermekéről, vagy éppen a férjéről gyanítja, hogy ördöngös, elkészítheti a családnak a levest, a teát, vagy a kávét szenteltvízből. Előfordulhat, hogy az érintett személy ezt az ételt vagy italt keserűnek, vagy egyenesen ehetetlennek fogja érezni, anélkül, hogy tudná, miért?
Tekintetbe kell vennünk ugyanakkor, hogy ezek a próbák csak pozitív esetben lehetnek mérvadóak, vagyis akkor mutatják meg az ördög jelenlétét, ha az illető személy érzékeny arra, hogy a víz meg van-e szentelve, vagy nem. Ennek ellenkezője azonban nem igaz, vagyis nem mondhatjuk, hogy ha valaki érzéketlen az ilyen típusú próbára, akkor kizárható nála minden ördögi befolyás eshetősége. Az ördög mindent megtesz, hogy fel ne fedezzék.
Az ördögűzések alkalmával is igyekszik megbújni a gonosz lélek, és ezért a szertartáskönyv óva int az ördög minden tettetése ellen. Van, hogy nem ad válaszokat, vagy éppen buta válaszokat ad, amelyeket nem tulajdoníthatunk egy olyan értelmes lénynek, mint az ördög. Máskor úgy tesz, mintha elhagyta volna az ördöngös testét és felhagyott volna minden zaklatással, hogy ezután az illető ne járjon áldásokért az ördögűzőhöz. Olyan is előfordul, hogy a legváltozatosabb akadályokat gördíti valakinek az útjába, hogy az ne kerüljön ördögűzőhöz, hacsak nincsen valaki mellette, aki kifejezetten rá kényszeríti. Némelykor a betegség jeleit színleli, méghozzá többnyire lelkieket, hogy összezavarjon mindenkit jelenléte valódiságát illetően és elhitesse, hogy természetes eredetű bajról van szó. Megesett, hogy az illetőnek olyan álma volt, amelyben az az illúziója támadt, hogy az Úr, a Szűzanya vagy valamelyik szent megszabadította és ezért nem megy el a már megbeszélt időpontra az ördögűzőhöz, esetleg meg is üzeni neki, hogy ő már megszabadult.
Az elmondott szentelmények, sajátos szerepük mellett arra is szolgálnak, hogy legalább részben távoltartsák a gonosz lélek cselvetéseit. Ezen a területen a cselvetések mindig napirenden vannak és sokat kell imádkozni ahhoz, hogy valaki megkapja a tisztánlátás kegyelmét. Jelzem a leggyakoribb eseteket: vannak, akik úgy vélik, látomásokban van részük, vagy belső hangokat hallanak, és vannak, akik misztikusnak adják ki magukat, vagy jósnak; ezekben az esetekben, ha nem lelki természetű betegségekről van szó, sokszor az ördög cselvetésére gyanakodhatunk.
Ezt a fejezetet egy olyan esettel zárom, amely a szenteltvíz erejéről szól. P. Candido exorcizált egyszer egy ördöngös embert. A sekrestyés odalépett hozzá a szenteltvizes edénnyel és a szenteltvízhintővel. Az ördög azonnal így szólt hozzá: „Ezzel a vízzel a saját pofádat mosd meg!” A sekrestyésnek csak ekkor jutott eszébe, hogy az edénykét a csapnál megtöltötte vízzel, de megfeledkezett róla, hogy megáldassa valakivel.
Az új Áldások Könyve (Benedictionale), amely 1993. április elsejétől lépett kötelezően érvénybe, megváltoztatott bizonyos formulákat, de természetesen nem változtatta meg a szentelmények hatásait, jóllehet ezekre már nem utal mindenütt kifejezett formában.

ÖRDÖGŰZÉS A HÁZAKBÓL

A szentírásban nem találunk erre példát, de a tapasztalat bizonyos esetekben megmutatta már ezeknek szükségességét és gyümölcseit. A Szertartáskönyvben sem szerepel az ördögűzésnek ez a formája. Igaz ugyan, hogy a XIII. Leó-féle exorcizmus végén utalás történik rá, hogy meg kell áldani azt a helyet, ahol ezt az imádságot elmondják, de a könyörgés egész tartalma az Egyházra kéri Isten oltalmát a gonosz lelkek ellen és nem szerepel benne a tényleges helyszín.
Azt is rögtön el kell mondanom, hogy sohasem találkoztam szellemjárta helyekkel olyan értelemben, ahogyan bizonyos regények és filmek tálalják e kérdést, különös tekintettel régi lakatlan kastélyokra. Itt csak hatásvadászatról van szó, minden mélyebb vonatkozás nélkül. A valóságban gyakran mégis előfordulnak bizonyos zajok, olykor csikorgás, vagy tompa ütések formájában, amelyektől az embernek az a benyomása támad, hogy az érintett helyen valaki jelen van, vagy az, hogy támadás áldozata lett. Nyilvánvaló, hogy ezen a területen nagy szerepe van a képzeletnek, a félelemnek, amely testet ad az árnyékoknak is.
Vannak azonban összetettebb esetek is. Vannak ajtók, amelyek maguktól kinyílnak és becsukódnak egy bizonyos időpontban; léptek hallatszanak egyes folyosókon; tárgyak tűnnek el és kerülnek elő ismét a legváratlanabb helyeken; láthatatlan állatok mozgásának nesze hallatszik.
Emlékszem egy családra, ahol mindenki hallotta egy bizonyos időpontban kinyílni és bezárulni a bejárati ajtót, azután tisztán hallották súlyos (férfi) léptek zaját a folyosón, hogy aztán az egész tovatűnjön valamelyik szobába. Egyszer, amikor náluk volt egy barátjuk, szintén hallatszott a megszokott zaj, olyannyira, hogy az illető meg is kérdezte, ki jött be, s ők, hogy meg ne ijesszék, azt válaszolták neki, hogy egy átmenő vendég járt arra. Tudok olyan rovarokról, macskákról és kígyókról, amelyek valósággá váltak; volt egy személy, akit többször megáldottam és párnájában egyszer egy élő varangyot talált!
A gonosz lélek jelenléte valamely helyen a legtöbbször fizikai természetű zavarokkal jár együtt: álmatlansággal, fejfájással, gyomorfájással, általános rossz közérzettel, amely másutt nem mutatkozik. Ezekben az esetekben könnyű ellenőrizni a feltételezés helyességét, de nehéz megtalálni a jelenségek okát. Tegyük fel, hogy valaki minden alkalommal, amikor felkeresi vendégként egy közeli rokonát vagy barátját, észleli ezeket: álmatlan lesz, rossz a közérzete, fáj a feje... és ezek a bajok esetleg napokig is eltartanak; ugyanakkor nem szenved ezekben olyankor, amikor másfelé jár. Ezekben az esetekben könnyedén ellenőrizhetjük, mi a helyzet. Az ok kinyomozása már nehezebb kérdés.
Lehetséges, hogy egyszerű képzelődésről van szó, ha van valami indíték, ami erre enged következtetni (például, ha egy meny az anyósához megy látogatóba, aki ellenezte fia esküvőjét és kisajátító szeretettel ragaszkodik a fiához). Ugyanakkor az is lehet, hogy valóban fennáll a gonosz lélek valamilyen mérvű befolyása.
Érintőlegesen hadd utaljunk rá, hogy érdekes a háziállatok viselkedése ezekkel a jelenségekkel kapcsolatban. Olykor az embernek az a benyomása támad, hogy a szobában egy személy tartózkodik; az ottlévő kutya vagy macska pedig a pillantását egy meghatározott pontra függeszti; az is megesik, hogy egyszercsak elmenekülnek, ijedten, mintha ez a titokzatos lény közelítene hozzájuk. Sok érdekes esetet mesélhetnék annak, aki közelebbről szeretne foglalkozni e kérdéskörrel. Legyen elég itt annyit elmondanom, hogy véleményem szerint az állatok nem látnak semmi konkrét dolgot, de az embernél nagyobb érzékenységgel rendelkeznek bizonyos jelenlét felfogására. Azt sem tagadom, hogy az állatok viselkedése is segíthet eldönteni egy-egy esetben, hogy egy háznál ördögűzést végezzek-e vagy ne.
A legfontosabb dolog, ha ilyen jelenségek miatt aggódó személyek fordulnak az emberhez, hogy jól kikérdezzük őket, és ha van rá kellő ok, rajtuk végezzük el az ördögűző áldást. A legtöbb esetben a leírt jelenségek nem a házakban lakozó ördögöktől függenek, hanem ördöngös emberektől. Sokszor előfordult, hogy semmilyen eredményt sem értem el a háznál tartott ördögűzéssel, azután később, amikor az illető személyt, illetve személyeket exorcizáltam, egyszerre csökkenni kezdtek e jelenségek a házban, míg végül teljesen meg is szűntek.
Hogyan kell ördögöt űzni házakból? P. Candidónak és nekem van egy módszerünk. A szertartáskönyvben található vagy tíz különböző imádság, amelyben azt kérhetjük az Úrtól, hogy őrizzen meg egy bizonyos helyet a gonosz lélek jelenlététől. Ezek a házszentelésben, az iskolaszentelésben és egyéb helyeken szerepelnek. Ezek közül elmondunk néhányat, azután felolvassuk a személyekre szóló ördögűzési áldás első részét, a lakhelyre alkalmazva. Ezután megáldunk minden egyes szobát, mint a házszenteléskor szokás. Bejárjuk még egyszer a lakást tömjénnel is, miután ezt is megáldottuk. További imákkal fejezzük be a szertartást. Hatásosnak találtam azt is, ha az ördögűzés után szentmisét is mondtunk ugyanott.
Amennyiben a zavaró körülmények nem súlyosak, egyetlen ördögűzés is elegendő. Ha azonban az ok átokra vezethető vissza és ez a megátkozás megismétlődik, úgy az ördögűzést is meg kell ismételni, míg az illető lakás „megközelíthetetlenné” nem válik a gonosz befolyás számára. Súlyosabb esetekben többféle problémával kell szembenéznünk. Például kellett olyan lakásban ördögöt űznöm többször is, ahol hosszú időn keresztül tartottak szellemidézéseket, vagy ahol olyan boszorkánymesterek laktak, akik otthonukban fekete mágiát űztek. Még rosszabb a helyzet, ha valahol sátánimádási kultuszokat végeztek. Voltak esetek, amikor olyan kitartó volt az ördögi jelenlét és olyan nehéznek bizonyult a teljes szabaduláshoz vezető út, hogy inkább azt kellett tanácsolnom az illetőknek, hogy költözzenek máshova.
Ettől eltérő és nem súlyos esetek azok, amikor elegendő néhány imádság a nyugalom helyreállításához. Volt egyszer egy család, amelyet megmagyarázhatatlan éjszakai zajok zavartak; ezért mondattak tíz szentmisét, és ezek után a neszek jóval gyengébbek lettek. Talán a tisztítótűzben szenvedő lelkek jártak náluk, akik az Úr engedélyével hallathatták a hangjukat, hogy imádságokat kérjenek az élőktől? Nehéz lenne erre válaszolni. Számomra elegendő utalni erre a lehetőségre, minthogy többször is előfordult a gyakorlatomban. Don Pellegrino Ernetti, Triveneto tartomány legismertebb ördögűzője, aki egyben híres zenetudós és biblikus is, nagyon súlyos esetekről számolt be. Történt, hogy egy család lakhelyén nemcsak az ajtók és az ablakok nyíltak és csukódtak maguktól, pedig jól be voltak zárva, hanem a székek repültek, táncoltak a szekrények, valóban mindenféle zavar fellépett. Az bizonyult hatékonynak, hogy a három szentelményt, amit az ördögűzők általában használni szoktak, itt együttesen alkalmazták. Azt tanácsolta ennek a családnak, hogy akármilyen edényben (csészében, pohárban, stb.) keverjenek össze exorcizált sót, olajat meg vizet, és ebből öntsenek egy kiskanálnyit minden este minden ablak párkányára és minden ajtó küszöbére, alkalmanként elmondva egy-egy Miatyánkot.
A módszer alapvetően jónak bizonyult. Egy bizonyos idő múlva a család felhagyott a szentelmények ilyen alkalmazásával; de egy hét elteltével újra kezdődtek a furcsa jelenségek, hogy felkavarják a házi békét. Amint újra kezdték a javasolt módszerrel védelmezni a házat, azonnal ismét abbamaradtak.
Többször kérdezték tőlem, hogy vajon a háziállatokat megszállhatja-e az ördög? Mit kell ilyenkor tenni? Az evangéliumban olvasunk egy csapatnyi ördögről, akik engedélyt kérnek Jézustól, hogy belemenjenek az ott legelő két disznókondába. Jézus engedélyt adott nekik, mire a sertések a Genezáreti tóba vetették magukat és megfulladtak benne. Hallottam egy ügyetlen ördögűző esetét, aki azt parancsolta az ördögnek, hogy szálljon a parasztcsalád sertésébe; az állat megvadult és megharapta a gazdasszonyát. Kár is mondani, hogy azonnal levágták.
Csak elvétve fordulnak elő ehhez hasonló esetek, amelyek az állat halálához vezettek. Meséltek nekem egyszer egy mágusról, aki a macskája révén juttatott rendeltetési helyére különféle elátkozott tárgyakat; erről az esetről is az a véleményem, hogy az ördöngös nem az állat volt, hanem a gazdája. Azt se felejtsük el, hogy a macskát olyan állatnak szokták tartani, amely „magához vonzza a szellemeket” és ezért a gonosz szellemek olykor macska formájában mutatkoznak. Bizonyos varazslók és bizonyos varázslatok kivitelezése szempontjából nélkülözhetetlen a macska szerepe. Erről azonban egyáltalán nem tehet ez az amúgy rokonszenves állat.
Mondjuk ki, hogy lehetőségét tekintve nem zárható ki az állatok ördöngössége, ezért a megszabadulásuk érdekében alkalmazhatunk áldásokat. Azt is hozzá kell azonban tennünk, hogy minden elátkozott hely, tárgy, állat esetében (de egyébként is) az ördögűzőnek tisztában kell lennie a paranormális okokra visszavezethető jelenségek mibenlétével. Ez szükséges ismeret, amelynek segítségével el lehet kerülni a félreértéseket, még ha e könyvben nincs is rá módunk, hogy ezeket is kellően megtárgyaljuk.
Emlékeztetünk végezetül arra, hogy már a kereszténység első évszázadaiban űztek ördögöt házakból, állatokból és tárgyakból. Többek között Órigenész írásai tanúskodnak erről. Amint már említettük, az új katekizmus nagyon helyesen nemcsak személyek, hanem tárgyak exorcizálásáról is szól (1673. sz).

A RONTÁSOK

Már említettük, hogy a rontás az egyik olyan ok, amely miatt egy ember vétlenül az ördög zaklatásának célpontjává válhat. Minthogy éppen ez a leggyakoribb eset, külön is foglalkozunk most vele. Igyekszem tisztázni először a kifejezések használatát, mert nincsen általánosan elfogadott terminológia. Minden szerzőnek meg kell határoznia, mit ért az egyes szavakon.
A rontás szót általános értelemben használom. Általában a következőt értjük alatta: „ártani egy másik embernek az ördög közreműködésével”. Ez a definíció pontos ugyan, de nem szól arról, hogy milyen módon éri el hatását a gonosz. Ebből származnak a félreértések. Néhány szerző például a rontást a boszorkányság vagy a varázslat szinonimájaként használja. Ezek azonban tapasztalatom szerint csak a rontás kivitelezésének két különböző módját jelentik. A teljesség igénye nélkül, az általam megtapasztalt eseteket figyelembe véve a rontásnak a következő formáit tudtam megkülönböztetni: 1) fekete mágia; 2) megátkozás; 3) szemmelverés; 4) varázslatok. Ezek különböző formák, de teljesen mereven mégsem válnak külön; gyakoriak az átfedések.
1. A fekete mágia vagy boszorkányság, a sátánimádó rítusok, amelyeknek csúcspontja a fekete mise.
A fenti gyakorlatokat együtt fogom tárgyalni, mivel sok hasonlóságot mutatnak fel. A címben a súlyosság sorrendjében tüntettem fel őket. Jellemzőjük az, hogy egy meghatározott személyre rontást idéznek mágikus formulák vagy olykor igen összetett rítusok segítségével, a sátánhoz való könyörgéssel, ám különleges tárgyak használata nélkül. Aki ilyenféle praktikákat művel, a sátán szolgájává válik saját hibájából; itt csak mint mások romlásának eszközét érintjük őket.
A szentírás is igen szigorúan tiltja ezeket a gyakorlatokat, amelyekben Istent megtagadják és az ördögnek adják át magukat az emberek. „Ne tanuld meg az ottani népektől (a pogányoktól) az utálatos dolgokat. “Ne akadjon közted senki, aki fiát vagy lányát arra készteti, hogy tűzön menjen át (emberáldozat), aki jövendőmondásra, varázslásra, csillagjóslásra vagy boszorkányságra adja magát, aki bűbájosságot űz, szellemet vagy lelket kérdez, aki halottat idéz (spiritiszta szeánsz). Mert aki ilyet tesz, utálat tárgya az Úr szemében” (MTörv 18, 9-12); „Ne forduljatok halottlátókhoz, ne keressétek fel a jósokat, mert beszennyezitek magatokat. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek” (Lev 19,31); „Azt a férfit és asszonyt, aki közületek halottlátó vagy jós lesz, halálra kell adni, meg kell kövezni, vérük visszahull rájuk” (Lev 20,27). Nézzünk utána a Leviták könyve 19,26-31-ben is. Nem gyengédebb a Kivonulás könyve sem: „Jósnőt ne hagyj életben.” (Kiv 22,17).
Más nemzeteknél is halálbüntetéssel sújtották a mágiát. Még ha eltérjen fordítják is az egyes kifejezéseket, az idézetek tartalma teljesen világos. A mágiáról fogunk szólni még a későbbiekben.
2. Mások megátkozása.
Ezek rossz kívánságok, és a rossznak a kútfeje az ördög. Ha valódi rosszindulattal végzik ezt, például, ha van vérségi kötelék az átkozó és az elátkozott között, szörnyűséges hatásokat lehet velük elérni. A leggyakoribb és legsúlyosabb esetek, amelyekkel szembe kellett néznem, akkor fordultak elő, ha szülők vagy nagyszülők átkozták meg gyermeküket vagy unokájukat. Akkor volt igen súlyos hatása ezeknek az átkoknak, ha az életükre vonatkozott, vagy ha különleges eseményekhez kötötten mondták ki, például a házasságkötés napján. A szülőknek olyan tekintélyük és hatalmuk van saját gyerekeik felett, mint senki másnak.
Bemutatok három jellemző példát. Nyomon követhettem egy fiatalember sorsát, akinek az életét apja átkai kísérték már születésétől fogva (nyilvánvalóan nem kívánt gyermek volt), gyermekkorán keresztül mindaddig, amíg szüleinél lakott. Szegény fiúnak rengeteg megpróbáltatás jutott osztályrészéül: egészségi problémák, tűrhetetlen bonyodalmak a munkája körül, balszerencse a házasságban, gyermekei betegsége... Áldásaim lelki megkönnyebbülést hoztak számára, de semmi többet. Egy másik eset: egy fiatal lány egy derék fiúhoz szeretett volna feleségül menni, akit szeretett, de a szülei ellenezték a házasságot. Miután azonban látták, hogy erőfeszítéseik hiábavalóak, belenyugvást színleltek és részt is vettek a menyegzőn. Még ugyanezen a napon az apa valamilyen ürüggyel magához hívta a lányt, valójában azért, hogy megátkozza és a lehető legszörnyűbb dolgokat kívánja neki, férjének és leendő gyermekeinek. Ezek rendre be is következtek, a kitartó imádság és az áldások ellenére is.
Még egy történet: felkeresett egyszer egy megbecsült szakember, a nadrágja szárát felhúzva megmutatta, mennyi seb éktelenkedik a lábán, nyilvánvalóan sok-sok operáció nyomaként. Ezután hozzáfogott, hogy elbeszélje nekem a tényeket. Apja igen értelmes ember volt, akinek az édesanyja mindenáron azt akarta, hogy pap legyen belőle, ám neki semmi kedve sem volt ehhez. Addig-addig vitatkoztak ezen, míg végül a fiatalembernek el kellett költöznie hazulról. Elvégezte az egyetemet, megbecsült szakember lett, megházasodott és gyermekei születtek, miközben minden kapcsolatot megszakított anyjával, aki látni sem akarta őt. Amikor az egyik gyermeke elérte a nyolcéves kort (ő volt az, aki elbeszélte nekem az esetet), készítettek róla egy fényképfelvételt, amit meg is mutatott nekem: egy gyönyörű, mosolygós kisfiú rövidnadrágban, meztelen térddel és magas szárú zokniban, ahogy ez akkor szokás volt. Az apának támadt egy balszerencsés ötlete. Azt találta ki ugyanis, hogy a nagymama majd meghatódik az unoka képétől és kibékül majd vele, s ezért elküldte neki a fényképet. Anyja azonban ezt üzente neki: „Annak a gyereknek a lábai legyenek örökké betegek és ha te visszatérsz a faludba, abban az ágyban fogsz meghalni, amelyikben megszülettél.” Mindez be is következett. Megjegyzem, hogy az ember édesapja csak évekkel azután tért vissza szülőfalujába, hogy a nagyanya már meghalt; akkor viszont azonnal rosszul lett, nagy hirtelen szülőházába vitték és ott is halt meg még ugyanaznap este.
3) Szemmelverés. Ez olyan rontás, amit bizonyos személyek a pillantásuk révén adnak át. Nem arról van tehát szó, amint egyesek hiszik, hogy bizonyos személyek balszerencsét hozhatnak az emberre, ha csúnyán néznek rá; ezek babonaságok. A szemmelverés valódi rontás, vagyis feltételezi, hogy valaki ártani akar egy másik személynek az ördög segítségével. Ami különleges benne, az a mód, ahogy a gonosz cselekmény végbemegy: egy pillantással. Csak kevés ilyen esetem volt, és nem voltak teljesen világosak ezek sem. Ez alatt azt értem, hogy nyilvánvalóan fennállt a rontás hatása, de nem volt világos, hogy ki vitte azt végbe, és hogy elegendő volt-e valóban az adott esetben a puszta pillantás. Megragadom az alkalmat, hogy elmondjam: sokszor nem tudjuk meg, hogy ki volt a gonosz befolyás okozója, sem azt, hogy ez hogyan vette kezdetét. A legfontosabb, hogy az érintett személy ne kezdjen gyanúsítgatásokba ennek vagy annak az embernek a rovására, hanem szívből bocsásson meg azoknak, akik rosszat cselekedtek vele és imádkozzon értük, bárki lett légyen is az.
A szemmelveréssel kapcsolatban tehát leszögezem, hogy önmagában lehetséges a dolog, ám énnekem nem volt egyetlen biztos ilyen esetem sem.
4) A varázslatok. Ezek jelentik a rontás kivitelezésének messze legelterjedtebb formáját. Az olasz megnevezés (fattura) a fare, azaz csinálni igéből származik, ugyanis a dolog abban áll, hogy el kell készíteni, csinálni kell egy tárgyat, amelynek formája és anyaga a legváltozatosabb lehet, és amelynek szimbólum szerepe van. Annak az akaratnak az érzékelhető megjelenítése, hogy az illető ártani tudjon. Az eszközt a sátánnak ajánlják fel, hogy rontó erejét a tárgyba helyezze. Nem egyszer elmondták már, hogy a sátán az Istent utánozza; ebben az esetben a szentségek analógiáját vehetjük alapul, ahol szintén van egy megtapintható anyag (a keresztség esetében például a víz), amely a szentségben a kegyelem eszköze lesz. A varázslatok esetében az anyag az ártó szándékot szolgálja.
Meg kell különböztetnünk két alapvető módot, ahogy a varázslat eljuttatható a kiszemelt személyhez. A közvetlen út esetében megetetnek vagy megitatnak az áldozattal egy olyan ételt vagy italt, amibe előre belekeverték a varázsszert. Ezt a legkülönfélébb anyagokból készítik el: menstruációs vérből, halottak csontjaiból, különféle porokból, amelyek többnyire fekete színűek (égetésből származnak), állati testrészekből, amelyek között első helyen a szív áll, különféle füvekből... A rontás hatékonysága nem annyira a felhasznált anyagoktól függ, mint inkább attól a szándéktól, hogy valaki ártani akar egy embernek az ördög segítségével; ezt a szándékot pedig azok az okkult formulák tartalmazzák, amelyeket a varázsszerek elkészítésekor mondanak el. Az ilyen módon megátkozott ember az egyéb bántalmak mellett szinte mindig jellegzetes gyomorfájással is küszködik, amelyet az ördögűzők könnyedén felismernek. Ez csak akkor gyógyul meg, ha sok ürülés és hányás révén megszabadul a gyomor, a legfurcsább dolgokat vetve ki magából.
Van a varázslatnak egy közvetett útja is, hogy P. La Grua bevezetőben említett könyvének kifejezésmódját alkalmazzam, ami abban áll, hogy a kiszemelt áldozathoz tartozó tárgyakat (fényképeket, ruhát, stb.), vagy az illetőt jelképező babákat, bábukat vagy esetleg nemre és korra megegyező élő személyeket átkoznak meg. „Vivőanyagról” van tehát szó, amelynek olyan bajokat okoznak, amilyent a kiszemelt személynek szántak. Egy közönséges példa erre: a sátáni rítus keretében egy bábu fejébe tűket szurkálnak. Ilyenkor előfordul, hogy az érintett személy erős fejfájással keres fel bennünket, és ezt mondja: „Olyan, mintha éles tűket szurkálnának a fejembe.” Olykor a bábu más testrészeibe szúrnak tűket, késeket, szögeket, abba, amelyiket meg akarják rontani. A szerencsétlen áldozat pedig testének éppen azon pontjain egyszercsak éles fájdalmat érez. A látnokok (akikről később még szólunk) azt mondják ilyenkor: „Van magában egy tű, ami innentől idáig át van döfve a testén”, és megjelölik a pontos helyet. Voltak olyan eseteim, amikor egyes személyek úgy szabadultak meg ezektől a problémáktól, hogy testükből hosszú, furcsa tűk kerültek elő, valami műanyaghoz vagy rugalmas fához hasonló anyagból, és éppen ott bukkantak elő, ahol azt előre jelezték. A legtöbb alkalommal azonban a megszabaduláskor a legkülönfélébb anyagokat löki ki magából a test: színes gyapotszálakat, szalagokat, szögeket, összetekercselt fémhuzalokat.
Külön tárgyalást igényelnének azok a varázslatok, amelyeket kötözés formájában végeznek. Ezekben az esetekben a vivőanyagnak kiválasztott tárgyra különféle kötéseket helyeznek, hajszálakkal, vagy különféle színű szövetcsíkokkal (főként fehérrel, feketével, kékkel és pirossal a kívánt céltól függően). Példának okáért: egy terhes anya születendő kisgyermekét megátkozandó átkötöttek lószőrrel egy babát a nyakától egészen a köldökéig. A cél itt az volt, hogy a kisbaba növését károsan befolyásolják a testnek azon a részén, ahol megkötözték. Tény, hogy a gyermek valóban fejlődési rendellenességgel született, ám korántsem olyan mértékben, mint amilyet ki akartak váltani nála. A kötések főként az adott testrészek fejlődésére vonatkoznak, de még gyakrabban a szellemi fejlődésnek próbálják útját állni: sokan vannak, akik képtelenek lesznek általa a tanulásra, a munkára, a normális viselkedésmódra, mert az agyukra vonatkozó kötéssel átkozták meg őket. Az orvosok ilyenkor hiába igyekszenek felkutatni és gyógyítani a bajt.
Említeni szeretnék egy másik, igen gyakran előadódó esetet. Gyakran juttatják célba a varázslatokat furcsa tárgyak útján, amelyeket később a párnákba vagy ágybetétekbe rejtve találunk meg. Itt vég nélkül tudnám sorolni az eseteket, amelyeknek tanúja voltam és magam sem hittem volna el, ha nem látom őket a tulajdon szememmel. Mindenféle tárgy került elő ilyen helyekről: színes, összecsomózott szalagok, szorosan összegubancolt hajtincsek, csomókkal teli kötelek, emberfeletti erővel összefont, koszorút, geometriai formákat vagy állatokat (például egeret) formázó gyapjúgombolyagok, vérrögök, vas- és fadarabok, összetekercselt vashuzalok, jelekkel vagy szúrásokkal teli bábuk, stb. Másszor a nők vagy a gyermekek hajában hirtelen szoros csomók jönnek létre. Mindezek olyan dolgok és tények, amelyeket nem lehet megmagyarázni egy láthatatlan kéz közbelépése nélkül.
Másszor olyan is előfordult, hogy az idegen tárgyak nem bukkantak elő az első pillantásra, a matracok vagy párnák felnyitásakor, ám a szenteltvízzel való meghintés után, vagy ha egy megszentelt szentképet helyeztünk oda (például egy feszületet vagy egy Szűzanyát ábrázoló képet), akkor előtűntek a furcsábbnál furcsább tárgyak.
Mindezekről még fogok szólni a könyv hátralevő lapjain, most azonban annyit szeretnék hozzáfűzni ehhez, amit P. La Grua is figyelmünkbe ajánl a már idézett műben. Bár mindaz, amit leírtam, közvetlen tapasztalatomból származik, nem szabad könnyedén hinni a rontás tényének, különösen nem a varázslatoknak. Igen ritkák az itt leírt esetek. A tények figyelmes vizsgálata nyomán kitűnhet, hogy a problémák gyökerénél pszichikai okokat, képzelődést, alaptalan félelmeket kell keresnünk.
Azt is hozzá kell tennem, hogy a rontások gyakran nem érik el a céljukat különféle okokból: azért, mert Isten nem engedi meg; azért, mert a kiszemelt személyt jól védelmezi az imaélet és az Istennel való közösség; azért, mert számtalan varázsló igen ügyetlen, hacsak nem egyszerű csalókról van szó; azért, mert az ördög, aki „hazug a kezdetek kezdetétől”, amint az evangélium megbélyegzi őt, még saját követőit is becsapja olykor. Nagyon súlyos hiba volna a rontástól való állandó félelemben élni. A szentírás sohasem int bennünket arra, hogy féljünk az ördögtől. Csak azt mondja, hogy szálljunk vele szembe, annak biztos tudatában, hogy megfutamodik előlünk (Jak 4,7); azt is mondja, hogy legyünk éberek arra az esetre, ha ránktör, tartsunk ki a hitben (1Pét 5,9).
Velünk van Krisztus kegyelme, aki legyőzte a sátánt keresztje révén; velünk a szentséges Szűz Mária közbenjárása is, aki az emberiség kezdetétől fogva a sátán ellensége; mellettünk az angyalok és a szentek segítsége. Főképpen pedig véd minket a Szentháromság jele, amellyel megjelöltek bennünket a keresztségben. Ha közösségben élünk az Istennel, akkor az ördög és az egész alvilág félni fog tőlünk. Hacsak mi nem nyitunk számára ajtót...
Minthogy a rontás az ördögi befolyás legközönségesebb formája, beszélnem kell még itt néhány olyan dologról, amit tapasztalatból tanultam meg.
Kitűzött célja alapján is adhatunk nevet a rontásnak. Nevezhetjük például megosztó rontásnak, ha az a célja, hogy két házastárs, jegyes vagy barát különváljon. Többször láttam olyan eseteket, amikor jegyességek ok nélkül felbomlottak: annak ellenére, hogy a fiatalok szerették egymást, képtelenek voltak ismét közeledni egymáshoz; az egyik szülő, aki ellenezte a házasságot, bevallotta, hogy egy mágushoz fordult, hogy elválassza őket egymástól. Lehet átok a szerelmi rontás is, ha az a cél, hogy két meghatározott ember összekeljen. Emlékszem egy lányra, aki beleszeretett a barátnője vőlegényébe, s miután hiába próbálkozott az elcsábításával, egy varázslóhoz fordult. A vőlegény elhagyta menyasszonyát és elvette feleségül azt a lányt, aki a rontást megrendelte. Talán kár is mondani, hogy nagyon rossz házasság lett a dologból; a férj nem hagyta ugyan el az asszonyt, de sohasem szerette igazán, sőt, volt valami olyan érzése is, hogy kényszer hatására házasodott meg.
Rontás következménye lehet a betegség is, vagyis az, hogy az áldozat folyton beteg. Létezik pusztító rontás (ez a halálos rontás). Elegendő azonban, ha a megrontott személy az Egyház oltalmába helyezi magát, vagyis ördögűzésben részesül, imádkozik és mások imáját is kéri, és a halál nem következhet be. Sok ilyen esetem volt; amint már említettem, az Úr többször csodás módon avatkozott közbe, vagy legalábbis emberileg megmagyarázhatatlan módon, azért, hogy megmentse ezeknek az embereknek az életét halálos veszedelmekből és főként az öngyilkossági kísérletektől. Szinte mindig (sőt, kimondom: mindig, legalábbis az általam megismert sok esetben) a különféle súlyú rontások együtt jártak az ördög zaklatásával vagy egyenesen az ördöngösséggel. Ezért van szükség az ördögűzésre. Szörnyűségesek az egész család rontására szolgáló rontások is.
A szertartáskönyv elsőként arra figyelmeztet, a 8. számú normában, hogy a megrontott személyek ne forduljanak mágusokhoz, boszorkányokhoz, vagy olyan személyekhez, akik nem az Egyházat szolgálják; és hogy az érdekelt ne alkalmazzon semmilyen babonás vagy tiltott eszközt. Hogy e figyelmeztetés nem hiábavaló, azt tapasztalatból tudom. Mégis, még egy olyan elismert szakértő is, mint monsignor Corrado Balducci, mindhárom könyvében azt ajánlja a rontások ellen, hogy az érintett személy forduljon mágushoz, még akkor is, ha előre tudható, hogy újabb rontást vesz magára (ld. például: Il diavolo, Piemme, 326. oldal). Megbocsáthatatlan hiba ez egy, könyvei egyéb részeiben ilyen érdemdús szerzőtől. Az idézett figyelmeztetés ugyanis annál is fontosabb, mivel a mágusok, boszorkánymesterek, kuruzslók és hasonlók felkeresése szokás, mióta a világ világ. A kulturális, tudományos, társadalmi fejlődés a legkisebb mértékben sem befolyásolta ezt a szokást, ami békésen együtt él „haladó világunkkal”. Ráadásul valamennyi társadalmi réteg érintett benne, a legműveltebbek is (mérnökök, orvosok, tanárok, politikusok).
Amikor arról szól a szertartáskönyv, hogy milyen kérdéseket kell feltenni az ördögnek, a 20-as számú pont alatt, arra buzdítja az ördögűzőt, hogy tudakolja meg, milyen ok vezetett az ördög jelenlétére az adott testben, különösképpen pedig azt, hogy valamilyen rontásra vezethető-e vissza a dolog. Ha ez utóbbi ok forog fenn, és az illető személy valaminek a megevése vagy megivása révén részesült a rontásban, az ördögűzőnek rá kell parancsolnia, hogy hányja azt ki. Ha viszont a testén kívül van elrejtve valamilyen megrontott tárgy, az ördögűzőnek meg kell tudakolnia ennek pontos helyét, meg kell keresnie ezt a tárgyat és el kell égetnie.
Hasznos útmutatások: ha valakit úgy rontottak meg, hogy valamilyen varázsszert megetettek vagy megitattak vele, szinte mindig bekövetkezik az a sajátos gyomorgörcs, amire már többször is utaltunk és ami ürülés vagy hányás útján történő szabadulást tesz szükségessé. Ehhez ajánlhatjuk a szenteltvíz, az exorcizált só és olaj szájon át történő bevitelét, ami elősegítheti a megszabadulást. Az is lehetséges, hogy bizonyos dolgok a már említett titokzatos utakon távoznak a szervezetből: például valaki hirtelen olyan súlyt érez a gyomrában, mintha követ nyelt volna, azután talál egy követ a földön és a fájdalom megszűnik. Ugyanilyen módon kerülhetnek elő színes fonalak, összecsomózott zsinegek, és még sok minden más... Ezeket a tárgyakat meg kell hinteni szenteltvízzel (ezt az illető maga is elvégezheti), majd el kell égetni a szabadban, s a hamut, illetve a vasból és más nem éghető anyagból készült tárgyakat vízfolyásba kell dobni (folyóba vagy csatornába). Nem szabad viszont erre a célra saját lakásunk konyhai vagy egészségügyi lefolyóját használnunk; ott, ahol ezt megtették, gyakran kellemetlen következmények elé néztek: eldugult a lakás valamennyi mosdója, a csatorna elöntötte a szobákat, stb...
Sok esetben a párnába és ágybetétbe rejtett furcsa tárgyakat nem az ördög iránymutatása alapján lelték meg, hanem karizmatikusok és látnokok segítségével (róluk még fogunk szólni). Itt éppen e tárgyak előkerülése derített fényt a rontásra és szolgáltatott okot arra, hogy ördögűzőhöz forduljanak. Ezekben az esetekben is a lakáson kívül kell elégetni a párnát és a matracot, miután meghintettük őket szenteltvízzel, a hamut pedig a mondott módon kell eltüntetni.
Nagyon fontos, hogy a megrontott tárgyak elégetése közben imádkozzunk. Különösképpen, ha olyan varázsszerekről van szó, amit véletlenül fedeztünk fel, vagy az ördög mutatta meg a helyét, nem lehet félvállról venni a dolgokat. Okulásomra elbeszélte nekem P. Candido egy „fiatalkori tévedését”, vagyis egy olyan könnyelműségét, amit ördögűzői pályájának első éveiben követett el.
Egy leányt exorcizált akkortájt P. Candido egy passzionista szerzetessel együtt, akit szintén püspök hatalmazott fel az ördögűzésre. Amikor kikérdezték az ördögöt, megtudták, hogy varázslat átka ül a lányon. Megtudakolták, miről van szó pontosan: egy arasznyi fadobozt kellett keresniük. Azt is megkérdezték, hol keressék; egy fa mellett volt elásva egy méternyire a föld alatt. Nagy buzgón, ásóval és lapáttal felszerelkezve nekiláttak a megadott helyen az ásásnak. Meg is találták a fadobozt, pontosan úgy, ahogy megmondta az ördög; kinyitották és megvizsgálták, mi van benne: egy obszcén figura volt ott mindenféle limlom között. Azonnal leöntötték az egészet alkohollal és nagy gonddal el is égették, csak egy halom hamu maradt belőle. Elmulasztották azonban meghinteni az elátkozott tárgyakat szenteltvízzel és nem imádkoztak kitartóan az égetés alatt, hogy Jézus szent vére oltalmáért könyörögjenek. Ráadásul többször megérintették az említett tárgyakat és utána elmulasztották a szenteltvízzel való azonnali kézmosást. Az eredmény az, lett, hogy P. Candido három hónapon át az ágyat nyomta kínzó gyomorfájásai miatt, s e fájdalmak több-kevesebb erővel tíz évig folytatódtak még. Kemény lecke volt és nekem hasznomra vált, ahogy hasznot hajthat mindazoknak, akik hasonló helyzetbe kerülnek.
Megkérdeztem azt is P. Candidótól, hogy a sok fáradság és szenvedés legalább meghozta-e a lánynak a szabadulást. Sajnos semmi javulást nem értek el nála. Ebből tudjuk, hogy a varázslatok néha akkor fejtik ki a hatásukat, amikor elkövetik őket, s a varázsszerek felfedezése és megsemmisítése már semmi eredménnyel nem jár. Több ilyen esetem is volt, amikor több év eltelt már a rontás és a varázsszer megtalálása között. A varázslat teljesítette ekkorra ártó hatását; amikor megtaláltuk és elpusztítottuk, ennek már semmilyen hatása sem volt, semmilyen enyhülést sem hozott a megrontott személy számára. Annál inkább használtak az ördögűzések, imádságok, szentségek...
Vannak más esetek, amikor viszont a varázsszerek elégetése megtöri a rontást. Láttam erre példát „halálos rontások” esetében, amikor elátkozott húst ástak el, hogy rothadásával adja át az átkot, de felfedeztük és elégettük még mielőtt felbomlott volna. Megesik, hogy élve temetnek el állatokat, például varangyot, egy kevéske üreget hagyva csak nekik. Ebben az esetben is, ha felfedezzük őket még mielőtt elpusztulnának, megtörhetjük ezzel a varázst. A legfőbb módszer mindazonáltal az ördögűzés, az imádság, a szentségek és a szentelmények alkalmazása.
Nem tudjuk eléggé hangsúlyozni, mennyire fontos, hogy az Isten nyújtotta eszközökhöz folyamodjunk és ne a mágusokhoz, még akkor is, ha az a benyomásunk, hogy Isten eszközei lassan fejtik ki hatásukat. Az Úr ránk ruházta nevének hatalmát, az egyéni és a közösségi imádság erejét, az Egyház közbenjárását. Ha mágusokhoz fordulunk, vagy olyan személyekhez, akik működésükre a „fehér mágia” álnevet használják (bár ez is az ördög segítségül hívása), csak újabb átokkal tetézzük a már meglévőt és súlyosbíthatjuk a helyzetet. Az evangéliumban szó van egy ördögről, aki elhagy egy lelket, hogy hét nálánál is gonoszabb ördöggel térjen ugyanoda vissza (Mt 12, 43-45). Pontosan ez zajlik le, ha mágusokhoz fordulunk segítségért. Három példát idézek fel ennek kapcsán azok közül, amelyekkel találkoztam.
Az első példa: egy ember fizikai fájdalmakkal küszködik. Kipróbál többféle orvost és gyógyszert, de a fájdalom inkább nő, semmint csökken. Ekkor elmegy egy kuruzslóhoz vagy kártyajóshoz, aki mágiával foglalkozik, és az ezt mondja neki: „Magát megrontotta valaki, ha akarja, én elmulasztom; megelégszem érte egymillió lírával.” Az illető elgondolkozik a dolgon, aztán eldönti és fizet. Talán kérnek tőle egy fényképet, egy fehérneműt, egy hajfürtöt. Pár nap elmúltával az ember úgy érzi, teljesen meggyógyult és nagyon elégedett, hogy jól költötte el a millióját. Az ördög odébbállt. Egy év múltán újrakezdődnek az ismerős fájások. A szerencsétlen újra sorrajárja az orvosokat, ám a gyógyszerek hatástalannak mutatkoznak, a fájdalom pedig nőttönnő. Íme: visszatért az ördög hét nálánál is gonoszabb szellemmel. A szenvedő ember így gondolkozik kínjai közepette: „Igaz, hogy elkért egy milliót az a mágus, de legalább megszűntette a bajomat”; így aztán visszamegy hozzá és fel sem fogja, hogy éppen neki köszönheti betegsége súlyosbodását.
Ekkor ezt mondja neki a varázsló: „Most egy még súlyosabb rontást szedett össze. Ha akarja, én leveszem magáról és csak öt milliót kérek érte, mástól kétszer annyit kérnék”. ĺgy aztán minden szépen újrakezdődik. Ha az áldozat végül mégis kiköt egy ördögűzőnél, annak nemcsak a kezdeti enyhe panaszokkal kell megküzdenie, hanem mindazzal a kárral is, amit a mágus okozott.
A második példa: minden úgy zajlik, mint az első esetben. A beteg fizet, a mágus meggyógyítja. A betegség viszont átszáll a feleségérc, a gyermekére, a szüleire, a testvérére. Így szintén megsokszorozódik a baj (amelynek a formája lehet megrögzött ateizmus, bűnös élet, autóbaleset, balszerencse, depresszió...).
A harmadik példa: itt is, mint a második esetben, a megrontott ember meggyógyul a bajából és egészséges marad.
A betegséget azonban Isten engedte meg, hogy az illető vezekelhessen bűneiért, visszatérjen az imaélethez, az Egyházhoz és a szentségek vételéhez. A betegség célja itt az volt, hogy lelki javakat eredményezzen az érintett ember üdvözüléséért. Az ördög közreműködésével kieszközölt gyógyulások, mivel e célok ellen adja segítségét, azzal járnak, hogy a betegséghez kötött lelki javak is elmaradnak.
Tisztán kell látnunk, hogy Isten az, aki megengedi a rosszat, hogy javunkra váltsa. Ő engedte meg a keresztet is, hogy megnyissa vele számunkra az eget. Ez az igazság nyilvánvaló olyan személyek esetében, akik különleges karizmával rendelkeznek és olyan szenvedéseket élnek át, amelyeknek a megszűnéséért nem kell imádkoznunk. Mindenki emlékszik P. Pióra, aki ötven éven keresztül viselte testén a stigmákat és az ebből fakadó fájdalmat. Mégsem jutott senkinek sem eszébe azért imádkozni, hogy az Úr levegye Pio atyáról ezt a terhet, mert mindenki számára világos volt, hogy itt Isten művével álltunk szemben és lelki céljai voltak az ő szenvedésének. Az ördög agyafúrt: mennyire örült volna, ha P. Pio testén nem mutatkoznak a szent sebek! Természetesen más a helyzet, ha a stigmákat az ördög hozza létre, hogy hamis misztikusokat állítson elénk.

 

Folytatás  -  ugrás a 3. részhez... 

 

 vagy 

Vissza az előzőhöz

 

vagy

portraitufonauta.jpg

VISSZA A FŐOLDALRA