Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 

Hogyan paktáltak le kormányok a földönkívüliekkel, stb.

Részlet Grüll Antal érdekes könyvéből:

 

"Előszó

Történik, néha olyan dolog az emberrel, amely egész életének irányt szab. Velem ez kora gyermekkoromban megtörtént. Nem tudom, miért pont velem. Talán a véletlen, talán a sors, talán valaki más? Letenyén történt, 1971 forró nyarának egyik délelőttjén. Zala megye csendes kisvárosában laktam szüleimmel, testvéremmel. Családom szerényen élt, úgy, mint mindenki abban az időben. Éltem az 5 éves kisfiúk mindennapi életét. Játék a barátokkal, csavargás, bicikli, foci. A világ még nem tárult ki előttem, a magam gyermek feje szerint éltem, nem tudtam, hogy az én kis világomon kívül más, sokkal nagyobb világ, világok is léteznek.

Annak a napnak az emléke azonban örökké megmarad bennem, mert akkor ott, valaki irányt szabott az életemnek. Délelőtt volt, heves zápor futott végig a vidéken. Majd kisütött a nap, a vízcseppek megannyi gyémántként csillogtak a növények levelein. Hirtelen meleg lett, hatására pára borította be a levegőt. Varázslatos volt, gyönyörködtem benne. Ugyanakkor valami megmagyarázhatatlan nyugtalanság fogott el. Úgy éreztem, indulnom kell. Hogy hová? Magam sem tudtam, csak éreztem, hogy mennem kell. Hátra futottam az udvarba, majd tovább, ki a kertbe. A zápor teljesen feláztatta a földet, de nem törődtem vele. Nadrágom, kis cipőm csupa sár lett. Siettem a kert végébe, ahol barátaimmal focizni szoktunk. Azt hittem, most is ott találom őket. Messziről láttam azonban, hogy nincsenek ott. Hogyan is lehettek volna? Hiszen csak pár perce állt el az eső.

Én csak mentem, kerestem tovább. A legelő szélén húzódott egy kis vízfolyás. Általában száraz volt, csak egy-egy hevesebb zápor után csörgedezett benne némi víz. Fák, bokrok ölelték körbe az árkot. A közelben lakók ide szokták kihordani a használhatatlanná vált háztartási eszközeiket. Volt itt minden! Lyukas lavór, rossz kályha, ócska bicikli váz, görbe kerék. Valóságos kincsesbánya volt ez a hozzám hasonló gyerekek számára. Gyakran fordultunk meg itt barátaimmal. Átugrottam a kis vizesárkot, haladtam pár métert. Tekintetemet a földre szegeztem, akaratlanul is azt figyeltem, hogy talán most is találok valamit. Megcsillant valami a lábam előtt, de tovább mentem. Vizes volt még a fű, csillogott minden a ragyogó napsütésben. A nyugtalanság azonban fokozódott bennem. Csak toporogtam ott, körbe-körbe jártam, akaratlanul is kerestem valamit. Testemben furcsa bizsergést éreztem, néztem jobbra, néztem balra, sőt sokszor még az égre is föltekintettem, ahol bárányfelhőket kergetett a nyári szél. Nem értettem, mi történik velem.

Aztán ismét a földre pillantottam, és ismét megcsillant valami. Most már tudatosult bennem, hogy ez valami más, ez nem lehet a fűszálakon meg-megcsillanó vízcsepp. Lehajoltam, felvettem a jobb kezemmel. Ámulattal figyeltem, ahogyan ott, a tenyerem közepén csillogott. Színe ezüstösen fémes, közepén a háromszög, benne egy kör alakkal, ami kristályból lehetett. Ahogyan így nézegettem ezt a furcsa, fecskefarok alakú tárgyat, hirtelen nyugalmat éreztem. Elmúlt az a megmagyarázhatatlan nyugtalanító érzés, amely végül ide vezetett. Úgy éreztem, megérkeztem. Valami furcsa vágy kerített hatalmába, meg akartam tudni, mi lehet ez a különös valami, amit a kezemben tartottam. Csodálatosan csillogott, de a zápor idején felverődő sár még rajta volt. Fogtam magam, és a jobb kezemmel belenyúltam az árok közepén található víztócsába. Így, egy kézzel megmostam, majd felegyenesedve a bal kezemet is rátettem, mivel a vizet le akartam törölni róla.

Abban a pillanatban, ahogyan a két kezem a tárgyon összeért, fájdalmas görcs nyílalt bele a testembe, szinte mozdulni sem bírtam. Mintha áramütést szenvedtem volna! Hirtelen minden lelassult körülöttem, majd úgy éreztem, megállt velem az idő és a tér. Hírtelen ábrák, képek jelentek meg a fejemben. Olyan volt, mint egy diafilm vetítés, amilyet az iskolában szoktam látni. Számomra akkor még ismeretlen dolgok, események voltak a képeken, amelyekben lapozni tudtam. Amelyiket érdekesnek találtam, meg tudtam állítani, majd bele tudtam menni, és alaposabban szét tudtam nézni ezekben az ábrákban. Majd kiléptem, és tovább lapozgattam a képek között. Mai fejjel úgy gondolom, hogy ez a valami különös ismeretanyaggal töltötte fel az agyamat, valamiért átadta nekem a benne tárolt információkat. Amikor letöltődött ennek a tárgynak a teljes anyaga, felriadtam, vagy felébredtem. Ijedtemben azonnal elhajítottam kezemből ezt a különös valamit és még láttam, hogyan repül tova. Majd röptében, még a földet érés előtt, maga után füstcsíkot húzva megsemmisült. Mint a mesében! Szörnyű rémület fogott el, ijedtemben hazáig szaladtam. Befutottam a szobámba és rémülten gondoltam arra, ami velem történt. Nem mertem szólni róla senkinek. Attól a naptól kezdve furcsa dolgok történtek meg velem. Este, a takaró alatt ijedten láttam, hogy átható, vörös fénnyel világítottak a kezeim! Ha megfogtam valamit, az vagy felmelegedett, vagy égési nyomokat lehetett rajta látni. Kisebb tárgyakat gondolati úton meg tudtam mozdítani. Később már élvezettel végeztem ezeket a dolgokat. A testem, az izmaim még sokáig fájtak, legfőképp a lábamban. Majd idővel a fájdalom elmúlt, újonnan szerzett különleges képességeim gyengülni kezdtek. Mintegy két hónap múlva el is múlt mindkettő.

Az életem visszatért a régi kerékvágásba. Eltelt egy-két év, iskolába kezdtem járni. Rengeteg minden történt velem, így lassan el is felejtettem a korábbi varázslatos eseményt. Amikor felső tagozatba jártam, néha szöget ütött a fejembe mindaz, amit a tanár nénitől az órán halottam. Különösen történelem és biológia órán történt ez meg gyakran velem. A tanár mondta az anyagot, nekem viszont úgy tűnt, hogy én ezeket már tudom. Nagyon sokszor közbeszóltam az órán, hogy ez nem így van, nem így történt meg korábban.

A tanár természetesen mindig rám szólt, kijavított. Mit ér egy gyerek szava, igazsága a tanárával szemben? Hogyan meri kétségbe vonni a könyvekbe leírt történelmi eseményeket? Idővel aztán belefáradtam az állandó kudarcba, elegem lett abból, hogy olyasmit próbálnak meg nekem megtanítani, amiről bizonyosan tudtam, hogy nem, vagy nem úgy történt meg. Elbizonytalanodtam magam is. Lehet, hogy én tudom, gondolom rosszul a történeteket, eseményeket a világról, hiszen senki másnak nem fordult meg a fejében, hogy azokat kétségbe vonja. Így aztán elegem lett az állandó vitatkozásból, kudarcból, nem foglalkoztam már ezekkel a dolgokkal. Lassan el is felejtettem az egészet.

Talán ennek az állandó csalódás és kiábrándultság érzésnek a hatására döntöttem úgy, hogy elhagyom az országot, megpróbálok valahol máshol érvényesülni. Alig múltam 17 éves, amikor kalandos körülmények között az akkori Jugoszlávián keresztül barátommal Olaszországba szöktem, majd onnan az Egyesült Államokba mentem. Új haza, új élet! Nem nagyon foglalkoztam korábbi dolgaimmal. Apám halála jelentett fordulópontot. Az átélt családi tragédia hatására kezdtem el azon gondolkodni, hogy mi is történt velem 5 éves koromban. Mi történt, és miért velem történt? Beindult az akkor belém plántált program. Újból felidéztem, folyamatosan szedtem elő az ábrákat és képeket tudatom mélyéről. Felnőtt fejjel már sok mindenről tudomásom volt, de a belőlem előtörő információk hatására kezdtem összerakni az eseményeket valóban alakító, igazi képet. Rájöttem arra, hogy létezik egy másik világ! A történelmi, politikai események nem úgy, és nem azért történnek, ahogyan a média azt számunkra sugalmazza.
Egy nagy átverés az egész!

Lassan összeállt számomra a kép, ami nagyon összetett, nagyon komplikált, és nem kevésbé félelmetes! Most már biztos vagyok abban, hogy ott, és akkor a tudás mellé feladatot is kaptam. Ki lettem választva arra, hogy az általam megismert összefüggéseket megosszam mindenkivel! Ez az én küldetésem! Amikor felismertem az események között zajló összefüggéseket, egy világ dőlt össze bennem. Semmi nem az, aminek látszik. Minden, amiről azt gondoljuk, hogy valóság, nem egyéb mint mesevilág. Az, amit majd a későbbiekben le fogok írni mind igaz: - az a valóság! Mindenki meg fogja látni, meg fogja érteni, hogy mennyire félre vagyunk vezetve, ki vagyunk használva mi emberek. Szinte a teljes emberi faj! Az általam átadott információ hihetetlennek, képtelenségnek fog tűnni. Csak akkor lehet majd megérteni - és remélhetőleg elfogadni -, ha az olvasó megpróbálja magát függetleníteni az életében eddig tanult dolgoktól. Nem egyszerű, hiszen el kell vonatkoztatni mindattól, amit eddigi életünk folyamán tanítottak nekünk. Meg kell nyitni beprogramozott elménket!

Lelki erőre is szükség lesz, mert megdöbbentő, hihetetlen, és elszomorító témákról lesz szó. Kérem azokat, akik nem rendelkeznek megfelelően erős lelkülettel, most hagyják abba ennek a könyvnek az olvasását, mert a leírtak alkalmasak arra, hogy a nem kellően felkészült emberek lelki egyensúlyában zavart okozzanak!

Ez nem tudományos - vagy áltudományos - fantasztikus regény, nem mesekönyv. Minden, amit leírok, tényeken alapuló valóság. A téma jellegére, és hatalmas kiterjedésére való tekintettel közvetlen bizonyítékokat nem fogok bemutatni. Egyrészt azért, mert szigorúan titokban vannak tartva, másrészről pedig azért, mert a fellelhető bizonyítékokat eseményekként, apró részletekből lehet összerakni. Ennek elvégzését a kedves olvasóra bízom, mert így, saját maga által elvégezve a bizonyítékok összerakását sokkal meggyőzőbb lesz számára a bizonyítás annál, mintha én egy-két mondat terjedelemben azt ide leírnám. Kérem, hogy egy érdekes esemény, vagy hihetetlen történet esetében mindenki saját maga járjon utána az általam említett dolog valóságtartalmának.

Ennek a könyvnek nem célja az anyagi haszonszerzés, vagy a további félrevezetés. A téma jellegére való tekintettel nyomtatott kiadásban, nagy példányszámban valószínűleg soha nem fog megjelenni. Könyvesboltban soha nem lesz elérhető.

Az a célom, hogy mindenki megértse azt, hogy a körülöttünk történő eseményeknek melyek a valós mozgatórugói, és kik azok, akik ezeket az eseményeket valójában irányítják. Továbbá azt is szeretném elérni, hogy mindenki ismerje fel azt, hogy milyen irányító, agymosó programok futnak nap, mint nap rajtunk, amelyekkel folyamatosan befolyásolják, irányítják mindennapi életünket, ezáltal a mi valóságunkat. Minél több embernek kell felismernie ezeket, mert csak így tudunk szembeszállni azokkal a hatalmas erőkkel, amelyek jelenleg is teljes gőzzel az emberiség ellen dolgoznak.

Mi emberek gyakran érezzük azt - különösen válságból válságba sodródva -, hogy minden el van veszve. Eladósodtunk, sokan elveszítették munkájukat, eddigi biztos megélhetésüket. Nagyon sok ember reménytelennek tűnő helyzetbe került, és nem érti, hogyan történhetett ez meg, ki ezért a felelős.
Mindenkinek tudnia kell, hogy ezek nem véletlenül történtek így!

Ezeket az eseményeket valakik előkészítik, végrehajtják, és végrehajtatják. Meg kell ismernünk ezeket az erőket, fel kell tárni szervezeteik, végrehajtóik működési mechanizmusait. Meg kell tudnunk, ki az ellenség, ki az igazi barát. Mire a kedves olvasó végére ér ennek a könyvnek, a régi világnézete összeborul, romjaira felépül egy új, amelyen keresztül már más szemmel fogja az eseményeket, és a körülötte zajló világot megítélni. Felépül bennünk egy új világ, egy új világnézet, amelyet már nem fog tudni megingatni a környezetünkből folyamatosan érkező, az írott és elektronikus média által sugárzott tudatosan hamis kép.

Ajánlom egyben ezt a könyvet az igazság megismerése érdekében folytatott harcban elesett testvéreink emlékének.


A teljes könyv letöltése
Az illumináti leleplezése

Kezdjük mindjárt az elején a fogalom tisztázásával. Mi is az illumináti?

illuminátus összeesküvés

A nagyvilágban - köztük Magyarországon is - nagyon sokan nem hallottak erről a szóról, nem tudják, mit jelenthez ez. Talán valamilyen szervezet, vagy társaság? Hol, hogyan, milyen célból jöttek létre? Kik a tagjai, vezetői? Ha léteznek egyáltalán, milyen hatással vannak a mi életünkre? Némelyek talán emlékeznek a közelmúlt egyik hatásvadász, teljesen félrevezető filmalkotására, amelyben felbukkannak a középkori illuminátus szekta jelenkori tagjai, akik ádáz ellenségei a katolikus egyháznak. A film végére azonban lelepleződnek, az ármánykodó pap elnyeri méltó büntetését, a Föld megmenekül, az élet megy tovább. Látványos mesefilm felnőtteknek, a valósághoz azonban semmi köze nincs. Célja a romantikus mázzal megkent félrevezetés.

Ebben a részben feltárom ennek a szervezetnek a létezését, leírom azt, hogyan működik, mit terveznek ellenünk, emberek ellen. Megkísérlem leleplezni a módszereiket és bemutatom azt, hogy milyen módon hajtják ezt végre. Aki még nem hallotta ezt a kifejezést, legelőször felüti valamelyik lexikont és rákeres erre a szóra. Többféle meghatározás található: Az egyik szerint így nevezték magukat a felvilágosultak a XVII. század derekán, kiknek tanai szerint a nyilvános szertartások feleslegesek, s a belső imádság az embert képessé teszi Isten látására és felvilágosítja lelki állapota felől. Ugyanezt a nevet viselte a Weishaupt ingolstadti tanár és Knigge báró által 1776 május elsején alapított felekezet, mely főleg a jezsuiták működésének ellensúlyozására törekedett és egész Németország legműveltebb társadalmi köreit is meghódította. A szabadkőművesekhez sok tekintetben hasonlító rendet a bajor kormány 1785 márciusában feloszlatta, hogy milyen eredménnyel, az majd a későbbiekben kiderül. Mit is jelent a szó valójában? Illuminati - magyarul kiejtve lumináti. Latin szóból eredő kifejezés, ami azt jelenti: fényeskedők, - a megvilágítottak, de úgy is hívhatjuk őket, hogy kékvérűek. Ezt a kifejezést mindenki ismeri, hiszen ezt használták és használják a mai időkig is az uralkodó, nemesi osztály tagjainak jelzőjeként. Ez a szó nem véletlenül alakult ki. Teljesen hétköznapi, biológiai alapon kerültek meghatározásra egyesek ezzel a jelzővel. Ha egy hétköznapi, nem a "kékvérűek" rendjébe tartozó ember vére oxidálódik, az sötétbarna, rozsdavörös színű lesz, mert vas alapú. Vannak viszont olyan emberek - a "kékvérűek"-, akiknek vére az oxidáció következtében kékes-zöldes színűvé válik. A vér, ami élteti őket, réz alapú. Ez azért lehetséges, mert ezek a lények nem teljesen olyanok, mint mi, egyszerű emberek, hanem egy hibrid csoporthoz tartoznak.

Részben emberek, - részben hüllők.

Ez így, első hallásra megdöbbentő kijelentés, de így van. Hogyan lehetséges ez, hiszen teljesen úgy néznek ki, mint a többi ember? Ennek megértéséhez tudnunk kell, hogy idegen, nem földi eredetű lények élnek közöttünk. Közülük sokan nagyban hasonlítanak az emberhez, de csak külsőre. Genetikájuk teljesen más, mint a miénk. Sok ezer éve élnek már itt a Földön, és azt is el kell mondani, hogy mi, emberek is az ő teremtményeik vagyunk, mint ahogyan azt majd a későbbiekben látni fogjuk. Ezeknek a kékvérűnek mondott lényeknek kiválasztott vérvonaluk van. Arra törekednek, hogy genetikájukat tisztán tartsák, ezért egymás között házasodnak. Ez létkérdés számukra! Csak a kiválasztott vérvonalú családokból választanak társat, és csak az ebből származó utódot fogadják el maguk közül valónak. A jelenlegi világrendszerben nincs olyan politikai, gazdasági hatalommal bíró vezető, akit ne az ő közreműködésükkel helyeztek pozícióba, vagy ne ők lennének ezeknek az irányítói. Ha egy országban választásokat tartanak, a nép szavaz a vezetőiről, - hát az nem dönt el semmit, ugyanis vezetőinket nem mi választjuk, hanem ezek a lények. Az egész, demokráciának nevezett módszer is egy tőlük kapott, ránk erőltetett program, irányítási technika. Lényege a kétpólusú rendszer kialakítása, amelyben mind a két oldalon az általuk finanszírozott, a média által helyzetbe hozott klienseik vannak a vezető pozíciókba beültetve. A köznép demokráciát játszva nagy felhajtás, "kampány" után szavaz, de a szavazás semmit nem jelent, semmit nem ér, mert minden szál, minden folyamat tőlük indul el, és hozzájuk tér vissza.

Működési hálózatuk, szervezeteik pókhálószerűen behálózzák az egész Földet, és nemcsak a mostani időkben. Ez így van már évezredek óta, csak a módszerek, és az irányítási technikák változtak. Amit eddig tanultunk, tanítottak nekünk az iskolában a világgal kapcsolatban, azt vehetjük úgy, hogy teljes hazugság. Tudatosan félre van informálva az emberiség! A történelemi és tudományos könyvek, sőt még a Biblia is újra vannak írva bizonyos időközönként azért, hogy az irányítók terveit befogadja, és általuk irányítsanak, programozzanak bennünket úgy, hogy titkos céljaikat elérjék. Amit a tévében látunk, az újságokban és a könyvekben olvasunk, az mind propaganda, mégpedig ennek az "Új Világi Rendnek" a propagandája. Ezen a földön szinte minden kormány, a teljes pénzügyi, gazdasági szektor, a katonaság, a hírközlés, az összes vallás mind az illumináti irányítása alatt áll! A mai technikai, társadalmi fejlettségi szinten a televízió és a vizuális média a legjobb programozó eszköz a részükről, hiszen annak figyelése, az abból származó információszerzés már kisgyermek korban elkezdődik, és tart szinte egész életünk folyamán. Nyilván nem véletlen, hogy az USA kormánya dollár milliárdokat öl abba a programba, melynek során a hagyományos tévésugárzást digitális sugárzássá alakítják át, emiatt az összes sugárzóeszközt - televíziót le kell cserélni más technikájú készülékekre. Szintén ilyen, az emberek milliárdjainak befolyásolására, irányítására szolgáló módszer a vallás. Bármilyen vallásról legyen is szó, az azért, és úgy lett kialakítva, hogy nagy embertömegeket vonzzon, befolyásoljon.

Ez megdöbbentő következtetés, évezredekre nyúlik vissza a története, de az igazság az, hogy az előzőekben írt célt szolgálja. Sok milliárd ember a földön csak a hitének él, az életét is hajlandó feláldozni érte, követi a vallás által közvetített programot. Az irányítók pedig felhasználják a különböző népek vallásait arra, hogy a hívő emberek tömegeit az általuk irányított vallási vezetők által a megfelelőnek vélt irányba tereljék. Ezekkel az irányítási technikákkal úgy tudják befolyásolni, irányítás alatt tartani az eseményeket, ahogyan ők szeretnék. Az ember pedig úgy gondolja, hogy ez azért van, mert így hozta a sors. Pedig nem, ezeket mind ők tervezik meg, formálják, alakítják. Az illumináti itt a Földön kialakított egy piramis jellegű irányítási módot a Drakó Birodalom mintájára. Ezen nem kell meglepődni, és az, hogyan működik mindez, a következőkben kiderül. Tulajdonképpen arról van szó, hogy ők mindent látnak fentről, a piramis tetejéről. Lenéznek ránk, és figyelnek bennünket. Ez képletesen is megjelenik az amerikai egydolláros hátulján látható képen. A piramis tetején ott van a hüllő szeme, a szem, amelyik mindent lát. Ez nagyon régi, ősi sumér-babilóniai szimbólum, de felbukkan a keresztény egyház jelképei között is a háromszögben lévő szem formájában. Jelentése, magyarázata: Isten szeme mindent lát. Ami igaz is, csak nem úgy, ahogyan azt mi gondoljuk. A piramis fizikai valójában is megjelenik a Földön. A legelső, piramis jellegű építmények Mezopotámiában épültek. A zikkuratoknak nem csak gyakorlati, de szakrális funkciója is volt. Ezeket azonban betemette a sivatag, lassan feledésbe merültek. Nem így az egyiptomi piramisok. Legismertebb a csaknem 150 méter magas, mértani tökéletességgel megépített egyiptomi Nagy Piramis, amelynek kupolája eredetileg tiszta arannyal volt bevonva, persze ez mára már hiányzik. A terv azonban az, hogy amire ezek az erők újra felépítik az Új Világi Rendszert, visszaállítják a piramisokat eredeti állapotukra. Ha már a piramisoknál tartunk, meg kell jegyezni, hogy ezek nem azt a célt szolgálták, amit tanítanak róluk. A Nagy Piramist nem Hufu (Kheopsz) fáraó emeltette, az már az ő korában (i.e. 2550 körül) régen meg volt építve. A piramisok nem a fáraók temetkezési helyeként funkcionáltak, hanem egy univerzális energiahálózatnak voltak a részei, amiről szintén a továbbiakban lesz szó. Az ember eredetével, az emberiség korai történetével kapcsolatban az igazság le van írva az egyik eltemetett, még fel nem tárt piramisban. Egyes elméletek szerint a Szfinx fülénél van egy titkos tárolóhely, amelyben valamilyen dokumentumok vannak elhelyezve az igazságról. Vannak, akik tudják, hogy ez pontosan hol található, de egyelőre még senkinek nem áll szándékában ezeket nyilvánosságra hozni. Egyébként, ha valaki megnézi ennek a különös létesítménynek a fülét, az láthatja, hogy a fül nem az eredeti anyagából van kifaragva, hanem mintha valamiféle betonból lenne kiöntve.

Akkor nézzük meg, hogyan is néz ki, hogyan épül fel az a piramis formájú rendszer, amelyik ezt a földi világot uralja:

a föld uralkodói

A legfelső szint az aranyozott kupola, ez a csúcs, ez jelenti a kígyó fejét. A piramis tetején áll a PINDAR, az illumináti feje, aki jelenleg a Rothschild család vezetője. A következő réteg a szem, amely azt a l3 illumináti családot jelenti, akik a világot uralják:

1. Rothschild (Bauer-Bower)
2. Bruce
3. Cavendish (Kennedy)
4. De Medici
5. Hannover
6. Habsburg
7. Windsor (Saxe-Coburg and Gotha)
8. Plantagenet
9. Rockefeller
10. Romanov
11. Sinclair (St. Clair)
12. Warburg (del Banco)
13. Krupp

Itt jegyzem meg, hogy van egy 14. család is, a Yamato, a japán királyi család. Az ő befolyásuk azonban eltörpül a többi család hatalmához képest. Befolyási területüket, a Japán-szigeteket sorozatos földrengések érik, ezért a szigetek idővel el fognak süllyedni az óceánban. Ezt tudják ők is, ezért próbálnak olyan területeket szerezni, ahová katasztrófa esetén el tudnak menekülni. A legutolsó ilyen próbálkozásuk a II. világháború idején történt, amikor megpróbáltak befolyási övezetet növelni a többiek rovására, de mint köztudott, meg lettek állítva. Ennek ellenére Japánon kívül Észak-Koreát is befolyásuk alatt tartják. Tudják, hogy a vég előbb-utóbb be fog következni, ezért a japán kormány jelentős tőkekihelyezést hajt végre szerte a világban, és bátorítja népét az elvándorlásra. A következő réteg a szem alatt a "300-as Bizottság". Néhány ismert név, és család közülük: Agnelli, Bell, Bush, Campbell, Ford, Heinz, Morgan, Taft, Dupond, Oppenheimer, Russel és még sokan mások. Közéjük tartozik Soros György is, akit már mi is jobban ismerünk. Soros olyan jelentős mennyiségű pénz felett rendelkezik, hogy könnyedén felvásárolhatná Magyarországot, de nem teheti, mert ő a Rothschildok bábja, akaratuk végrehajtója. A 300-as Bizottság olyan intézményeket használ fel céljai elérésére, mint: Bilderberg csoport, Council on Foreign Relation, Trilaterális Tanács, Római Club, Royal Institute for International Affairs, Interpol, CIA, FBI, NSA, Moszad, Federal Reserve, Internal Revenue Service, ENSZ, IMF,(Nemzetközi Valúta Alap)Világ Bank,stb... Hogy érzékeltessem, milyen szorosan kötődik a mi sorsunkhoz is az illlumináti családok tevékenysége, milyen mértékben befolyásolják, határozzák meg a mi hétköznapi életünket, idézzük fel Antal József néhai miniszterelnök pénzügyminiszterének, Rabár Ferencnek a nyilatkozatát. Ebben beszámol arról a találkozóról, amelynek keretében egy hét fős csapat kiutazott Londonba, a világ pénzügyi fővárosába eladni az országot.

A kétnapos tárgyalásra Soros György közvetítésével került sor, amelyen megkötötték az alkut a Rothschild és Warburg bankházakkal. ("Pénzügyi segítség helyett ígéretek kaptunk", Magyar Nemzet, l995. július 22.) Rabár így számolt be a történtekről: "Lesz Londonban egy tárgyalás, melyet Soros György szervez és témája a magyar adóssághiány lehetséges kezelési módja. A meghívót Soros György elküldte az akkor alakult pártok közgazdasági szakértőinek. Tardos Márton fogta össze az utazási ügyeket, s tőle kaptam egy előkészítő anyagot, amelyet tudomásom szerint Szalkai István, az MNB korábbi elnökhelyettese készített. Az írást áttanulmányoztam és konzultáltam róla Tardos Mártonnal. Ezután ment ki a csapat Londonba. A látogatás magánjellegű volt, noha azon az akkori kormány néhány szakértője is részt vett. Az angol fővárosba Tardos Márton, Surányi György, Csillag István, Szalkai István, valamint jómagam utaztunk el, és Antall József kérésére csatlakoztak hozzánk az ő külföldi szakértői: Tarr Pál és Osváth György. Az 1990-es választások előtt esélyesnek tekintett pártok képviselőiből, és a velük már kapcsolatban álló kormányzati szakértőkből tevődött össze a csoport. Vagyis mi történt valójában? A bankárok biztosítani akarták magukat az MDF választási győzelme esetére, ezért magyarországi vezérképviselőjük, Soros György, és az általa protezsált Tardos Márton útján meghívták az oroszlánbarlangba az esélyes miniszterelnök jelölt hozzájuk egyébként is közel álló, és megfelelően előkészített anyaggal már előzőleg agymosott közgazdasági szakértőit, hogy őket az akkori kommunista kormány küldötteivel egyetemben meggyúrják, és a leendő Antal kormány gazdaságpolitikájának irányelveit előre lefektessék. A Rabár vallomásból az is kitűnik, hogy a bankárokat elsősorban a magyar nemzeti vagyon megkaparintása érdekelte. Ezért volt a megbeszélés fő témaköre az államadósságnak állami tulajdonnal való megváltása, majd amikor ez gyakorlatilag kivihetetlennek bizonyult, a bankárok hunyorítottak egyet, hogy "sebaj fiúk, majd megszerezzük más úton, - de az adósságot pontosan fizessétek!" intéssel útjára bocsátották az Antal csapatot.

A helyzet tehát az, hogy a Kék Szalag bizottság által megszervezett és semmiféle alkotmányos felhatalmazással nem rendelkező, tárgyalásainak tartalmát mindeddig szigorúan homályban tartó csoport megbeszéléseinek folytán alakultak ki a rendszerváltás utáni magyar gazdaság legfontosabb alapelvei."(Endrey Antal: A disznófejű nagyúr) A három legbefolyásosabb illumináti család: Rothschild, Windsor, Romanov. Amint az előzőekből kivehető, hazánk a Rothschild család befolyása alatt lévő övezetben helyezkedik el. Azonban más illumináti családok is rendelkeznek bizonyos ágazatok felett kisebb-nagyobb befolyással. Nézzük meg, mi tudható ezen családok érdekövezeteiről. A világot irányító l3 illumináti családból a legerősebb, leggazdagabb a Rothschild család. Befolyásuk alatt tartják Európát, Dél-Afrikát, és jó néhány afrikai országot. A távoli múltban gyökeredző Windsor család uralja Amerikát, Ausztráliát, Új-Zélandot, Kínát, Indiát, Dél- Koreát.

A Romanov család uralkodik a volt szovjet birodalom területén. A befolyási övezetek határait nem úgy kell elképzelni, mint egy országhatárt, mert egy-egy országon, kontinensen belül a különböző tevékenységek más-más családhoz is tartozhatnak. Ezért ezek között a befolyásos családok között is állandóan megy a harc, egyrészt azért, hogy ki legyen a kígyó feje, másrészt pedig a befolyási övezet nagyságának növelése érdekében vetélkednek. Nem tudom, kedves olvasó, hogy érzed-e a döbbenetet, amit ezek az újonnan megszerzett információk okoznak számodra. Ha elfogadod azt, amit az előzőekben olvastál, érezned kell azt az új, friss erőt, ami szétáramlik benned. Érezned kell, hogyan hullanak le rólad a láncok, árad beléd az energia és az erő, ami eddig el volt zárva előled. Jusson eszedbe mindig az a régi mondás: a tudás a legnagyobb hatalom. Mert tudnod kell, hogy kivel, milyen mérhetetlen nagyságú - emberi ésszel szinte felfoghatatlan - erővel állsz szemben. Sajnos tudnunk kell azt is, hogy ezek a sötét erők már közel járnak céljaik eléréséhez. Nem tudhatjuk, van-e még egyáltalán reményünk nekünk, az emberiségnek. Mindenesetre le kell leplezni tevékenységüket, beszélni kell róla, el kell mondani mindenkinek, ki kell nyitni az emberek szemét, ezáltal talán elkerülhető teljes elpusztításunk.

Az új, megdöbbentő információknak azonban még nincs vége. Az igazán lényeges ismeretek majd ezután, fokozatosan fognak előbukkanni. Ha azonban meg akarjuk érteni az illumináti lényegét, pár szóban el kell mondanom az ember eredetének valódi történetét.

A legfontosabb: Az emberi lény nem erről a Földről származik!

Az ember őshazája a Lant (Líra, Lyra) csillagrendszer. A tiszta vérű emberi faj (mi, mai emberek nem ezek vagyunk!), valamint a Földön megtalálható emlősállatok származási helye a Lant, vagy más néven a Líra csillagrendszer. Van azonban a világegyetemben egy másik faj is, amely a mi, mai földi emberek származását, történetét, sorsát nagymértékben meghatározta, és befolyásolja a mai napig is. Ezek a lények a hüllők. Származási helyük az Alpha Draconis csillagrendszer. Tökéletes faj, DNS állományuk évmilliók alatt sem változik. A jelenlegi, a Föld felszínét benépesítő emberek ennek a két fajnak a keverékei. Miért írom ezt most le? Azért, mert tudni kell azt, hogy a 13 illumináti családnak a tagjai olyan hibrid lények, amelyeknek a genetikája 50%-ban emberi, 50%-ban hüllő. Mint korábban jeleztem, szigorúan egymás között házasodnak annak érdekében, hogy ezt az 50-50%-os genetikai arányt fenntartsák. Ez azért különösen fontos számukra, mert ők azok, akik át tudnak alakulni emberi állapotból hüllővé, és viszont. Ha ez a genetikai egyensúly felborul, nehézkessé válik az emberből hüllővé, vagy hüllőből emberré való átalakulás.

Végrehajtó szervezeteinek, az úgynevezett "300-as Bizottság" tagjainak genetikai aránya már más. Bennük a hüllő genetika 30-50% között változik. Átalakulásra csak néhányan képesek, viszont a magas arányú hüllő genetika kiválóan alkalmassá teszi őket arra, hogy az illumináti családok által kiadott parancsokat, utasításokat kíméletlenül, szánalom nélkül végrehajtsák vagy végrehajtassák. A legmegdöbbentőbb felismerés azonban az, hogy bennünk, földi emberekben is van hüllő genetika, mégpedig 10-15%-ban.

Igen, bennünk is van, később majd leírom, mindez hogyan történt. Annyit azonban már most is tudnunk kell, hogy mi is hibridek vagyunk. Minket is ezek a Drákó Birodalomból származó hüllők teremtettek. Senki, és semmilyen élőlény nem erről a Földről való, minden élőt ezek teremtettek, hoztak létre. Íme, ők a mi teremtőink, a mi isteneink, akik (részben) a saját képmásukra megalkottak bennünket:


ufó emberek
Istennő szobor, Ubaid kultúra, Sumer (Dél-Mezopotámia) i.e. 5900

Épeszű ember ezt a kijelentést első hallásra nem fogadhatja el! Nem, ez nem lehet igaz! Pedig, kedves olvasó, ez a szomorú valóság. A hihetetlen állítás okozta döbbenet után, immáron az információ birtokában először mindenkinek saját magával kell megküzdenie. Meg kell keresni az erről szóló, erre utaló bizonyítékokat. A hüllő származásra utal az ember születési folyamatának kezdete. Amikor az embrió az anya méhében fejlődni kezd, 2-3 hetes korára még nincs neme. Beindul a szikkeringés, amely a vérkeringés elődje. Elindul az arc fejlődése, a fej két oldalán kopoltyúív alakul ki, majd a farok rész is kifejlődik. Ebben az állapotban az emberi magzat még hüllőre emlékeztet. Ez nyilván nem véletlen, mivel az alap DNS a hüllőktől származik. A tudomány ezt azzal próbálja magyarázni, hogy az embrió végigmegy a törzsfejlődés valamennyi szakaszán. Ez nem így van! A fejlődés kezdetén hüllő alakot ölt, majd fokozatosan emberi vonások, szervek kezdenek kialakulni.

hüllő emberek
Hüllő és ember, csupán ez a kettő!

Gondolkodtál-e már azon, kedves olvasó, hogy miért viselünk ruhát, miért kell laknunk valahol? Azért, mert a Föld idegen hely számunkra. Vagy nagyon meleg van, vagy hideg van, vagy túl száraz az éghajlat, vagy túl nedves stb. Mint köztudott, az ember önmagában életképtelen, ha születése után az anyja elhagyná, hamarosan elpusztulna. Akkor is erre a sorsra jutna, ha meztelenül kellene élnie, nem rakhatna tüzet, nem húzhatná meg magát valamilyen barlangban, sátorban, lakban. Azonban nemcsak mi, emberek vagyunk idegenek, hanem a többi élőlény is. Erről a Földről nem való senki, se ember, se állat, se növény. Minden ide lett hozva, vagy itt lett alkotva. Az idők folyamán azonban mindennek alkalmazkodnia kellett a környezetéhez, ez a folyamatos változás, fejlődés az evolúció. Mivel nem tiszta a genetikánk, hanem ember-hüllő keverék, ezért nagyon sokszor saját magunkkal is ellentétbe kerülünk. Például az agyunk is kétfelé van osztva, két féltekére. A két rész önállóan is képes elvégezni a tevékenységét. Ha az egyik féltekét valamilyen sérülés éri, a másik képes átvenni a szerepét. Azonban a két félteke között sincs béke, megy a harc az agyban, hogy melyik rész domináljon, melyik legyen az erősebb. Sajnos nincs béke még a testünkben sem. Ez a világegyetemben nagyon ritka jelenség, talán nincs is még egy ilyen alkotás - mint az ember - az egész univerzumban. Ha úgy vesszük, különlegesek vagyunk. Ezért is érdeklődnek olyan sokan irántunk az idegen lények közül.

Az illumináti rendszere Ezen kis kitérő után térjünk vissza az illumátihoz, vizsgáljuk meg szervezeti felépítését. Az illumináti jelenlegi fővárosa London. A világban működő jelentős illumináti központok: Washington, New York, Párizs, Szentpétervár. Ha az illuminátusok terveinek megfelelően kiépül az "Új Világi Rendszer", annak New York lesz a fővárosa. Már most is úgy hívják ezt az államot: Empire State, azaz Birodalmi Állam. Nagyon sok nemzetközi szervezetnek, köztük az Egyesült Nemzetek Szervezetének van már most is itt a székhelye.

A 13 illumináti család felosztotta maga között az egész Földet, mint befolyási övezetet, és meghatározták azt, hogy egy-egy családnak milyen szerepet kell betöltenie. Ezekbe a szerepekbe beletartoznak: - globális finanszírozás
- hadsereg, technika, ezek fejlesztése
- elmeirányítás
- vallások
- hírközlés, média
A családok az irányítást nem közvetlenül, hanem az úgynevezett "13-as Bizottságon" keresztül hajtják végre. Mind a 13 családnak van 13-as Bizottsága is. Itt jegyzem meg, hogy a 13-as számnak nagy szerepe van ezeknek a családoknak az életében. Ennek is, mint annyi másnak kozmológiai eredete van. Tudjuk, hogy 12 állatövi (zodiákus) jel van, ami persze nem teljesen így igaz. Ugyanis van egy 13. zodiákus is, amiről nem beszélnek, titokban tartják. Nem véletlenül, mert ez a 13. zodiákus nem másnak, mint a sárkánynak a jele. Erről nem lehet beszélni, mert felfedése leleplezné ezeknek a családoknak az eredetét. A 13 család tagjai mind alakváltók, 50-50%-os ember-hüllő genetikával rendelkező hibridek. A "13-as Bizottság", valamint az alatta lévő szinten elhelyezkedő "300-as Bizottság" tagjainak genetikai aránya 30- 50% hüllő, 50-70% ember, ezért átalakulásra közülük csak kevesek képesek. Valamint itt ismétlem meg újra, hogy nekünk, embereknek a genetikai arányunk a 10-15% hüllő, 85-90% emberi arány között változik.

Az illumináti állandóan keresi az alkalmat, hogy elpusztítsa, kiirtsa a bennszülött emberfajtákat, őslakosokat, és velük egyetemben a kultúrájukat. Nagyon fontos számukra azoknak az ősi származású törzseknek, népeknek a megsemmisítése, akik még ismerik, és tudják az igazságot az elsüllyedt Atlantisz, és az ember Lírai múltját illetően. Emlékezzünk csak a spanyolok dél-amerikai vérengzésére, az ausztrál őslakosok, vagy az észak-amerikai indiánok szinte teljes kiirtására. Ha ezeket az ősi népeket megsemmisítik, lehetetlenné válik átadni a Teremtő Isteni elmét, a tudást a következő nemzedékeknek, vagy ezt a tudást kereső embereknek. Ha meg akarjuk ismerni az illumináti működési formáját, akkor először nézzük meg ennek a szervezetnek a felépítését, mely elsősorban három városhoz kapcsolódik. Ez a három város nem tartozik egy ország fennhatósága alá sem, nem fizetnek adót senkinek. Saját törvényhozásuk, saját vezetésük van. Az emberek közül sokan nem is tudják, hogy ez így van.

Melyik ez a három város, városállam?

 

Tudja meg ezt is és sokminden mást ami felfedi a valóságot!

Tölse le és olvassa el a könyvet.


A teljes könyv letöltése 

http://www.atlanlyra.com/atlan_foldonkivuli_valosag

"

 

Sajnos az utóbbi időben a megadott webcím nem érhető el...  Vajon miért ??

 

 

VISSZA az "UFO-k, ufonauták... " weblapra

 vagy

 

portraitufonauta.jpg

Vissza a főoldalra