Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 

MI TÖRTÉNHETETT ÉS MIÉRT?

 

Egy érdekes írás.

Chico halála   (Rózsa-Flores Eduardo )

Innen:   http://konteo.blog.hu/2009/04/27/chico_halala

tiboru 2009.04.27. 07:30

 

Az elmúlt tíz nap hírei között kiemelkedő helyet foglaltak el a néhai Rózsa-Flores Eduardo (filmbeli alakítása után sokaknak: Chico) pályafutásával, illetőleg halálával kapcsolatos beszámolók. Noha a konteó-blog nem az aktualitások iránti fogékonyságáról híres, nem mehettünk el szó nélkül a téma mellett, na meg olvasóink is kérték.

Életét csak nagyon-nagyon röviden tárgyaljuk (az érdeklődők dúskálhatnak az erről szóló, nyomtatott és elektronikus sajtóban napvilágot látott cikkek között), igyekszünk viszont összefoglalni azokat az összeesküvéselméleteket, amelyek a halálával, ennek okaival, illetve a (vélt vagy valós) felelősökkel foglalkoznak. El fogjuk kerülni a politikai állásfoglalást (noha véleményünk természetesen van a dologról) és ítéletet sem áll szándékunkban kihirdetni. Számtalan vélemény megfogalmazódott, számos értékelés született mai főszereplőnkről, de mi itt csak annyit mondunk: ¡Adiós, Chico, descanse en paz!


Rózsa-Flores Eduardo (a továbbiakban: RFE) március 29-én, halála előtt bő két héttel ünnepelte 49. születésnapját. Magyar apától és bolíviai anyától született Dél-Amerika legszegényebb országának egyik nagyvárosában, Santa Cruz de la Sierrában. Mozgalmas gyermekkort követően (szülőhazája után Chilében, majd Svédországban éltek) 1975-ben Magyarországra települnek; itt jár középiskolába, majd egyetemre.
1991-ben a horvátok oldalán önkéntesként jelentkezik a Zágráb által folytatott függetlenségi háborúba. Katonai érdemei elismeréseként
megszerzi harmadik (horvát) állampolgárságát és ezredesi rendfokozatát.

Újságíró, könyveket írt, filmekben szerepelt, s a hazai belpolitikai paletta eléggé változatos pontjain bukkant fel; öt évvel ezelőtt áttért az iszlám hitre.

Az idén február április 16-án egy santa cruzi szállodában két társával együtt a bolíviai különleges erők agyonlövik; Evo Morales elnök (itt jobbra, az össze nem téveszthető mosolyával) meggyilkolására, polgárháború szítására és más terrorcselekményekre tett előkészülettel vádolják őket. Az egész ügy roppant zavaros, tisztázására – véleményem szerint – ebben az évszázadban kevés a remény.

Ki szoktam hangsúlyozni (és most, hogy egy nagyon aktuális témát járunk körül, különösen fontos ismételten elmondani), hogy NEM tényeket állítunk, maximum véleményeket, pletykákat vonultatunk fel - márpedig ehhez alkotmányos jogunk van, már ha nem hiába küldtük haza a szovjet csapatokat közel húsz éve.

Az általunk bemutatott konteók (vagyis összeesküvéselméletek - azoknak magyarázom, akik először járnak itt és esetleg, khm, utasításra...) az emberek kollektív bölcsességének (vagy idiotizmusának) termékei; a blog szerzője csupán összegyűjtője és közreadója (ha úgy tetszik: krónikása) az elméleteknek. Ha netán úgy tűnne, hogy egyik-másik alkonteó túlságosan is érzékeny területre tévedt, a hiba nem az olvasók készülékében van.

És akkor lássuk, milyen verziók röppentek fel az elmúlt tíz napban.

1.) A magyar szolgálatok dobták fel

RFE-t a magyar titkosszolgálatok már elég régen becsavarták (a vélelmezett beszervezési nyilatkozat keltezésével kapcsolatban hallani 1983-as dátumtól kezdve 1988-ason keresztül 1995-ig mindent). Ahogy a vicc poénja is mondja, eleinte jó ötletnek tűnt, hiszen az a fazon volt, aki világéletében tipikusan olyan körökben mozgott (idehaza és külföldön dettó), amelyek egyaránt érdekelték a hírszerzést és az elhárítást (polgárit és katonai egyaránt): értelmiségi fiatalok, az úgynevezett „másként-gondolkodók”, hivatásos katonák, újságírók, művészek, majd a politikai paletta két széle.

Igenám, de RFE nem az a pasi volt, aki huzamosabb ideig úgy táncol, ahogyan a rengeteg két- és hárombetűs szervezettől (IH, NBH, KFH, KBH – kihagytam valamit?) delegált kapcsolattartója fütyül. Neki ötletei voltak, rugalmasan értelmezte a neki adott utasításokat (vagy a tőle kért „szívességeket”), és bizony gyakran magas ívben tett az aggályoskodó, szerinte teszetosza, szellemileg/intellektuálisan impotens hülyékre. Teltek-múltak az évek, és a Hivatalnak kezdett tele lenni a töke vele. Ki is zárják (azaz megszakítják vele a hivatalos kapcsolatot), de ez RFE-t ugyanúgy nem érdekelte, mint ahogyan annó az is hidegen hagyta, hogy dossziét vezetnek róla; ha ő lényegesnek tartotta, továbbra is jelentette az általa fontosnak vélt dolgokat, főleg külföldről.

Offtopic, de nem bírom szó nélkül: most nem azért, de szerintetek az milyen ciki, hogy a magyar hírszerzésnek (Információs Hivatal) és elhárításnak (Nemzetbiztonsági Hivatal), továbbá az őket (is) kiszolgáló háttérintézménynek (Nemzetbiztonsági Szakszolgálat) nincs külön emblémája?

Külföldön minden rohadt alegységnek van egy saját logója, jelvénye, ilyesmije, hiszen ez a testületi szellem kialakításának fontos kelléke...

Tényleg olyan kurvasokba kerülne terveztetni egyet-egyet mindháromnak? Esetleg dobjunk össze valami lóvét?

A katonák legalább csináltattak maguknak egyet-egyet...

Időközben (ahogyan az az együttműködőkkel gyakran előfordul) bekerül egy másik kategóriába is: az intelligens (?) szervízek szervizek elkezdenek nyomulni rá, vagyis feldolgozzák: lehallgatják a kommunikációját, feltérképezik kapcsolatrendszerét, olykor-olykor megfigyelik mozgását, számtalan fotó és mozgókép készül róla, amit ő néha észlel, néha meg nem. Kezd az idegeire menni a dolog, ezért „üzen” a Hivatalnak: Srácok, jópofa volt meg minden, de most már szálljatok le rólam és barátaimról! És sírva könyörgök: ne akarjátok, hogy egyszer kinyissam a számat…

Hogy miről beszélhetett (volna)? Hát, annyi év alatt bizony elég sok olyan konkrét apróságra rájön, amit a Hivatal nem szívesen látna sem nyomtatásban, sem pedig egy amerikai szerverre felpakolt hírportál szenzációjaként, de még
egy magánblogban sem: fedőnevek, fedőrendszámok, titkos objektumok, fedővállalkozások, számlaszámok,
telephelyek, hivatalos és nemhivatalos kapcsolatok...

Ezeken túl hosszú oldalakat meg tudott volna tölteni disznóságokkal is: visszaélés a különleges rendeltetésű költségvetési pénzekkel, kamura kifizetett napidíjak, bemondásra lekönyvelt dollár (márka, font, frank és euró) –ezrek, eltussolt totálkárok (nem csak menedzsertablettát szedő rendőrtábornokok szokták mattrészegen levizelni a Köztársaság közintézményeinek falát, majd volán mögé ülni), indokolatlan külföldi utak „műveleti területre”, amelyek után nemcsak – valutában kifizetett – kiemelt veszélyességi pótlék, hanem szolgálati időszorzó is jár (márpedig viszonylag ritka az olyan nyugateurópai főváros ötcsillagos szállodaszobája és Michelin-csillagos étterme, amely különlegesen veszélyes helynek minősülne).

És akkor nem beszéltünk az ilyen-olyan vezetők pereputtyairól, akik magyar középfokú nyelvtudás birtokában három felsőfokú, C típusú nyelvvizsga után kaptak nyelvpótlékot, valamint a csókosok külföldi műveleti járandóságáról, noha életükben nem jártak messzebb a Shopping City Süd kasszáinál.

Szóval Chico idegeit rendesen felb@szták, főleg, amikor olyan emberek adtak neki tanácsot harctéri hírszerzésből és oktatták ki a Balkánon uralkodó viszonyokról, akik
csak az évente kétszeri kötelező lövészeteken vettek fegyvert a kezükbe, és akiknek
balkáni tapasztalatai kimerültek abban, hogy a nemzetközi sajtószemlében – kivonatos formában, persze magyar fordításban – olvasták a belgrádi és a zágrábi sajtó vezércikkeit.

Amikor áttért a muszlim hitre, jó páran majdnem összecsinálták magukat, hiszen feltételezték, hogy minden (katonai, titkosszolgálati, rendészeti) ismeretét átadja majd új hittársainak, akik 2001.
szeptember 11. óta bizony akkor is a titokzatos szolgálatok célkeresztjében vannak Oslótól Johannesburgig, ha erről politikailag inkorrekt dolog beszélni.

Mivel a magyar szolgálatok azért mégiscsak egy jogállam recsegő-ropogó intézmény- és jogrendszere keretei között működnek,
olyan nincs, hogy odaküldöm Kovács főhadnagyot, A Magyar Terminátort, aki majd elteszi láb alól RFE-t. Kivártak, mert ahogyan azt egy öreg, sokat látott és tapasztalt róka megfogalmazta sápadt, gyomorfekélyes, aggódó elöljárójának: Ne szard össze magad, Főnök; ismerem Chicót, előbb-utóbba maga teszi a saját nyakába a kötelet, s nekünk csak a sámlit kell kirúgnunk alóla!

Ez a helyzet következett be tíz nappal ezelőtt.
A magyar szervek megneszelték, hogy mire, mikor és hogyan készül (RFE nem válogatta meg eléggé azokat az embereket, akikkel körülvette magát, és olyanokkal is őszinte volt, akik rendszeres és adómentes fizetéskiegészítésben részesülnek innen-onnan), és a lélektanilag kellő pillanatban, egy jól irányzott, fülkéből megeresztett telefonhívással (amelynek lebonyolításához
minimum négy ember utazott el jó messzire, legalább egy hétre, elvégre a műveleti terv a maximális biztonságra kell törekedjen), szóval egy telefonhívással (vagy egy Internet-kávézóból elküldött emaillel) riasztották a bolíviai elnöki hivatalt.

Innen kezdve a történet ismert; és hogy Chico most védelemre akart ott kint berendezkedni, autonómiára hajtott vagy függetlenségre, esetleg tényleg robbantani akart, netalán már robbantott is – totál mindegy. Morales ilyen ziccert nem hagyhatott ki – hülye, aki a helyében ezt tette volna.

2.) A román szolgálatok dobták fel

Mint az köztudomású, RFE-val együtt halt meg Magyarosi Árpád marosvásárhelyi fiatalember, aki a magát Székely Légiónak nevező erdélyi szervezet tagja volt, hasonlóan Tóásó Elődhöz, aki jelenleg bolíviai előzetes letartóztatásban várja, hogy a minden bizonnyal előre megírt ítéletet felolvassák neki.

A Székely Légió a román elhárítás (Serviciul Român de Informaţii, SRI) alkotmányvédelmi szolgálatának egyik elsődleges célcsoportja, amely (legalábbis bukaresti szemüvegen át nézve) az egységes román nemzetállam egyik aláaknázója, a magyar irredentizmus és sovinizmus melegágya. Mivel az SRI sem most ismerkedik az operatív munka alapelveivel, elég régóta vannak embereik ebben a közegben, akik idejében jelentették, hogy a székely legények (Chicóval és azzal az ugyancsak agyonlőtt ír fazonnal, Michael Martin Dwyerrel együtt) mire készülnek. Az ötlet – a maga egyszerűségében – adta magát: értesíteni Moraleséket
a készülődő csapatról.

Ezzel a húzással három legyet is ütöttek egycsapásra:

a.) először is megszabadultak pár nyughatatlan erdélyi magyartól, akik miatt fene se tudja hány álmatlan éjszakát kellett átszopniuk a román elhárítóknak és hány március 15-ét kellett a családtól távol eltölteniük, mindenféle piros-fehér-zöld zászlókat lobogtató, idegen hangzású énekeket harsogó, mokány arcú emberek gyűrűjében;   

b.) másodszor: ország-világ megbizonyosodhat róla, hogy a Székely
Légió valóban egy terrorista szervezet, melynek tagjai még olyan dolgokra is képesek szövetkezni, mint egy demokratikusan megválasztott államfő meggyilkolása;

c.) harmadszor: a magyarok által képviselt terrorveszélyre hivatkozva olyan plusz pénzeket sajtolhatnak ki a saját kormányuktól - nemcsak az elhárítás, hanem a külső hírszerzésük, a SIE (Serviciul de
Informaţii Externe) is -, amiről a jelenlegi gazdasági helyzetben álmodni sem mertek. Márpedig a kiegészítő zsozsó pluszlétszámot, új autókat, korszerűbb technikát, jobb fegyvereket, több tárgyjutalmat, magasabb mobiltelefon-költségkeretet, költségesebb műveleteket, egyszóval nagyvonalúbb belső költségvetést jelent. Hát kell ennél több egy titkosszolgálatnak?

3.) A Moszad dobta fel

Noha a zsidóság anyai ágon öröklődik (vagy hogy mondják ezt), RFE édesapja révén izraelita volt (legalábbis amíg nem tért át az iszlámra). Természetes, hogy zaklatott és fordulatokban gazdag életpályája során a Moszad is felfigyelt rá, és valamikor a kilencvenes évek közepén beszervezte.

És innen kezdve gyakorlatilag az első verzió lép életbe, csak ahol ott magyar szolgálat szerepel, oda tessék behelyettesíteni a Moszadot, annyi kiegészítéssel, hogy a zsidó hírszerzés nem szarakodott névtelen telefonhívással meg anonymizeren keresztül küldött emaillel. Nem, ők a La Paz-i összekötőjüket simán beküldték a bolíviai titkosszolgálathoz és frankón elmesélték nekik, amit tudnak – mert nem Chico volt ám az egyetlen abban a csapatban, aki Tel Avivba is jelentett, csak ő „szökésben van”, és marhára meg lennék lepődve, ha a rajtaütés előtt fél órával nem szállt volna fel egy turistagépre, amely hipphopp elvitte őt mondjuk Floridába, ahonnan már egy El-Al gépen röppent tovább.

Most Morales olyan hálás nekik, hogy csak na (még akkor is, ha a felszínen néha ennek az ellenkezője látszik); egyszer majd a zsidók kérni fognak tőle valamit

4.) A szerb titkosszolgálat dobta fel

A szerbek soha nem felejtették el neki, hogy a horvátok oldalán törte szakmányban a borsot Belgrád orra alá. A BIA (Bezbednosno Informativna Agencija) feketelistáján Chico 18 éven keresztül mint háborús bűnös és különösen veszélyes zsoldos szerepelt, és amikor egy kósza informátor (aki persze lehet, hogy a magyar szolgálatok, esetleg a Moszad sugallatára cselekedett) benyögte a hírt, szerb szomszédaink nem késlekedtek és leadták a drótot La Paznak.

5.) A horvát titkosszolgálat dobta fel

RFE számos olyan horvát háborús bűnösről rendelkezett tuti (és a jelenlegi zágrábi kormánynak meglehetősen kínos) információkkal, akikkel annó együtt húztak csizmát. Az idén februárban megpróbált egy-két régi adósságot behajtani rajtuk, de a totális elzárkózáson kívül semmit nem kapott abból, amit kért (fegyvert, okmányokat, kapcsolatokat, horvátországi biztos búvóhelyet, stb.). Begorombult és megfenyegette őket, hogy bolíviai dolgavégeztével az első útja Hágába vezet. 

Nem kellett volna 

6.) Valamelyik arab titkosszolgálat (vagy muszlim szervezet) nyomta fel

Az iszlamisták rájöttek, hogy a mohamedán hitre történt áttérése kamu volt, s valójában a magyar (izraeli? amerikai?) titkosszolgálat megbízásából épült be közéjük, hírszerzési és bomlasztási célzattal. Megragadták az alkalmat és kiiktatták, punktum.

7.) Üzleti magánbosszú volt

Az elmúlt két évtizedben Chico sok olyan üzleti tranzakcióban vállalt szerepet (főleg közvetítőként), amelyeket a legnagyobb jóindulattal is csak kétesnek lehet nevezni: rebesgetnek fegyver- és más hadianyag-szállítmányokról a Balkánon és Afrikában, biankó horvát útlevelek százairól, pénzért megvásárolható horvát állampolgárságról, alkohol- és cigaretta-csempészetről, és bizony még holmi kábítószerkereskedelem is felmerült a topikok között, hogy a szinte már korrekt biznisznek számító leánykereskedelemről ne is beszéljünk.

Nem kell közgazdász-diploma annak az alapelvnek a megfogalmazásához, hogy a nagy üzletekben nagy pénzek forognak, márpedig a nagy pénzek még nagyobb kísértést jelentenek, és hát az egykori üzlettársak egyike sem kapna állandó tagságit egyetlen londoni klubban sem. Egy hajdani sértett üzleti partner elérkezettnek látta az időt, hogy Chicót és
társait felnyomja – most hogy ez közvetlenül történt, vagy az első hat alkonteóban említett valamelyik titkosszolgálat közvetítésével – ki tudja… ki tudhatja..?

8.) Kepes András dobta fel

A riport elkészítése után a televíziós rengeteget őrlődött, hogy most akkor mi a helyes magatartás: az újságírói etika diadalmaskodjon (a hírforrásunkat soha nem adjuk ki), vagy az egészséges önfenntartási ösztön (ha kiderül, hogy Chicóék tényleg kinyírják azt az ingyán elnököt, vagy felrobbantanak valami püspököt vagy kit, itt szopás lesz, ha rájönnek, hogy hónapokkal előre tudott a készülődésről, a „szabadságharcról” meg ezekről. Márpedig Magyarországon minden kiderül előbb-utóbb).

Naszóval tépelődött egy verset, majd valamikor márciusban ügyvédjével együtt beballagott az illetékes(nek vélt) szolgálathoz és elvitt
egy másolatot a felvételről. Na és innen GO TO 1.)

9.) Kizárólag a bolíviaiaké az érdem és a dicsőség 

Ennek a verziónak a legeslegkisebb a valószínűsége, de ettől függetlenül szerepeltetjük, hogy ne lehessen ránk sütni azt, hogy indiánellenesek vagyunk. Szóval a La Paz-i hatóságok annyira ott voltak a szeren (elvégre Che Guevarával is ők bántak el kicsivel korábban), hogy saját maguktól felderítették a Chico-féle társaságot, és kivártak a legutolsó pillanatig, amikor is kockázatok nélkül sikerült lemészárolniuk a három külföldit; nem szorultak külföldi segítségre, mert a titkosszolgálatokra még ebben a szerencsétlen országban is van pénz, ahol a napi betevő megszerzése százezreknek jelent gondot, s ahol az egy főre eső GDP nem éri el az ezer eurót.

De most őszintén: mit is várhatunk egy olyan országtól, amely Paraguayjal osztozik abban a kétes dicsőségben, hogy az egész Dél- és Közép-Amerikában csak nekik nincs tengerpartjuk, ráadásul Bolíviának valaha volt, de Chile lenyúlta tőle vagy százharminc éve és azóta sem adta vissza...

Jó, ne becsüljük alá őket ennyire, elvégre Camille Montes is a bolíviai titkosszolgálatnak dolgozott...

Bárhogyan
is történt, s a fenti városi legendák közül igaz-e bármelyik (s ha igen, melyik verzió és hány százalékban), tény, hogy Rózsa-Flores Eduardót és két társát alsógatyában érte a halál, fegyveres riposztnak részükről – a nyilvánosságra hozott felvételeken legalábbis – nem volt semmi nyoma. Nem szeretnék állást foglalni a teljes háttér ismerete nélkül, de az a minimum, hogy a hivatalos történetben valami nagyon-nagyon büdös…

Ha további elméleteket hallottál arról, hogy mi is történt valójában, ki köpte be (és miért) Chicót és elv-társait (igen, tudom, hogy egybe írjuk, de elvtársat szándékosan nem akartam írni, köszi a megértést), akkor nyomás egy Internet-kávézóba és oszd meg velünk a frankót!

 

 

 Vissza az előző lapra...

 

vagy 

portraitufonauta.jpg

 Vissza a főoldalra...

 

Website counter